A szünet után hengerelt az Eger

Hozta a kötelezőt az SBS Eger-Eszterházy Füzesabonyban. A férfi NB I/B Keleti csoportja 22. fordulójának megyei rangadóján imponáló különbséggel nyert a bajnokaspiráns.

A kézközépcsont-törésből felépült Halász Mátéval a soraiban vághatott neki a füzesabonyi találkozónak az SBS Eger, amely azzal a tudattal lépett pályára, hogy ha ismét győztesként hagyja el a játékteret, négy mérkőzéssel a pontvadászat zárása előtt egyetlen győzelemre kerül a klub történetének legnagyobb sikerét jelentő NB I/B-s bajnoki címtől.
Már az első játékrészben is fölényben játszottak Padla Józsefék, a hazaiak azonban elsősorban Tamás Ádám találatainak köszönhetően szívósan kapaszkodtak az éllovasra. A szünet után azonban karakteresebben kirajzolódott a vendégek nagyobb tudása, Major Attiláék egyre kevésbé tudták tartani a lépést az egriekkel. A 48. percben már tízgólos különbséget (16:26) mutatott az eredményjelző, ami a hátralévő szűk negyedórában tizenhétre duzzadt.

Fügedi Csaba: – Egy félidőt bírtunk erővel a jobb képességű ellenféllel szemben. A második játékrészre teljesen elfáradtunk, s a védekezésünk is meggyengült, a nagyobb különbség miatt pedig hitehagyottá váltunk. Ahhoz, hogy partiban legyünk egy hasonló erejű együttessel szemben extra teljesítmények kellenek.

Rosta István: – Az első félidőben hiányzott a kellő koncentráció, emiatt mérges is voltam. Nem bizonyultunk elég türelmesnek a támadásoknál. Pozitívum, hogy a szünetben tudtunk változtatni a felfogáson, a második játékrész már tetszett. Ekkor kijött a két csapat közti különbség. Kívánom az FSC-nek, hogy a hátralévő mérkőzéseken sikerüljön kiharcolniuk a bennmaradást.

A 22. forduló mérkőzésén:
Juhász ’99-Füzesabonyi SC–SBS Eger-Eszterházy SzSE 19:37 (11:15)
Füzesabony, Teleki Blanka Ált. Isk., 120 néző. V.: Asztalos B., Bárkányi G.
FSC: Popcak – Blazsek 1, PÁSZTOR P., Tamás T. 3, HEVÉR 1, TAMÁS Á. 7, Péter J. 5. Cs.: Magyar (kapus), Sárosi 1, Pintér, Major A., Kaló D., Bukta 1, Veres A. Edző: Fügedi Csaba.
EGER: Kovács J. – Vancsics 1, PADLA 7, Dobó Zs. 2, Kocsis Cs. 2, SZABÓ P. 5, SZŰCS 7. Cs.: Repóth (kapus), Halász, Menyhárt 1, LEZÁK 7, KISS G. 1, SZILÁGYI D. 2, Zelei 1, Péter G. 1. Edző: Rosta István.
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3:3, 12. p.: 5:6, 18. p.: 6:9, 24. p.: 7:12, 36. p.: 12:18, 42. p.: 14:23, 48. p.: 16:26, 54. p.: 17:30.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 3/1, ill. 2/–.

További eredmények: FKSE Algyő–Nyíregyháza 21:30, Szeged U23–Törökszentmiklós 30:20 , Balassagyarmat–FTC 22:28, Mizse KC–Mezőkövesd U23 34:26, Békés–Kecskemét 31:29, Ózd–Orosháza U23 29:25.

Következik: SBS Eger Eszterházy SzSE–MOL Pick Szeged U23, április 18., szombat, 17.00.

2015. április 11.

www.handballeger.hu

Fotó: Lénárt Márton