Bajorhegyi és a csillagok

Az SBS Eger nyári szerzeményei közül a legrutinosabb Németországból érkezett.

– Pályafutásom során már jópár klubnál dolgoztam Rosta István edző keze alatt, modern gondolkodású, felkészült edzőnek tartom, az ő személye is szerepet játszott abban, hogy elfogadtam az SBS Eger-Eszterházy SzSE vezetőinek ajánlatát – osztotta meg Bajorhegyi Ádám, aki a Bundesliga III-ban legutóbb bajnoki címet szerzett, drezdai székhelyű HC Elbflorenz együttesétől érkezett az NB I-es újonc megyeszékhelyiekhez. – Azt azonban vélhetően kevesen tudják, hogy egri klubbal nem újkeletű a kapcsolatom, hiszen két éve már történtek egyeztetések az átigazolásom kapcsán, az élet azonban akkor mást hozott. Néhány hete szerencsés csillagzat alatt keresztezték ismét egymást az útjaink, s megszületett a megállapodás.

Komoly hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező Bajorhegyi, pályafutása során több NB I-es klubnál is szerepelt, megfordult többek közt Gyöngyösön és Mezőkövesden is, a Pick Szeged csapatával pedig a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott. A 34 éves játékos tavaly ősszel hagyta el a Váci KSE gárdáját, hogy aztán Németországba igazoljon, ahol végül egy szezont töltött. Elmondása szerint maradhatott volna külföldön, ahol jól érezte magát, de az SBS Eger ajánlata is számos érdekes kihívással kecsegtette.

– A cél az, hogy olyan egységes csapatot alkossunk, amely képes megállni a helyét a legfelsőbb osztályban – fogalmazta meg kívánalmait Bajorhegyi. – Vegyes összetételű a keret, komoly tapasztalattal rendelkező, rutinos játékosok mellett megtalálhatók az ambíciózus fiatalok is. A lényeg, hogy mindenkinek meglegyen a helye a gépezetben, amely minden körülmények között jól működik. Rám elsősorban védekezésben számít a vezetőedző, ott kell a legjobb tudásomat nyújtani. Rosta Pistával már fél szavakból is megértjük egymást, ez minden bizonnyal könnyebbséget jelent majd. Az egységes csapatjáték lehet a siker záloga.

Az SBS Eger-Eszterházy SzSE abszolút újoncként vág neki az augusztus utolsó hétvégéjén induló bajnokságnak, ahol az elsődleges cél a bennmaradás. A gárda az élvonalbeli klubok közül elsőként, csütörtökön elkezdte a felkészülést. A hazai környezetben zajló erőgyűjtés megszaítva, július 20-tól, öt napon keresztül a nemrégiben átadott, jelentős anyagi ráfordításból megújult mátraházi edzőtáborban gyakorolnak Dobó Zsolték.

– Hiszem, hogy nem olyan csapat leszünk, amely a kiesés és a bennmaradás határán billeg majd, hanem stabil pozíciót harcolunk ki magunknak a legjobbak közt. Ezért dolgozunk – zárta szavait Bajorhegyi Ádám.

Sike Károly

Fotó: Lénárt Márton

2015. július 12.