Dobogón az Eger!

Négy mérkőzést követően hat ponttal, a dobogó harmadik helyét foglalja el az Eger SBS Eszterházy a férfi NB I-ben. Az Orosháza és a Gyöngyös legyőzését követően a Váccal szemben diadalmaskodtak Inal Aflitulinék. A férfias, kemény csatában kivívott győzelmet hétszáz ember felállva ünnepelte a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

 

Bő három perc után 3–1-re, sőt a 10. percben már 6–3-ra is vezetett a vendéglátó. A váciak ezt követően kezdték összeszedni magukat, előbb a 22. percben 9–9-nél egyenlítettek, majd azon nyomban a vezetést is átvették. A játékrész derekán hazai részről több eladott labda, célt tévesztett lövés adott okot bosszúságra. Arról, hogy a szünetre ismét egri előnnyel vonuljanak a felek Dobó Zsolt, Szepesi István és Inal Aflitulin gondoskodott.
A második játékrészben méginkább fokozódott a küzdelem. Fej-fej mellett haladt a két együttes, egyszer az egriek, másszor a váciak kerültek lépéselőnybe. Először az 52. percben mutatott kétgólos különbséget (21–19) az eredményjelző, de a záró hat perc ismét döntetlen állásról (21–21) kezdődött. A végjátékban Richard Stochl bravúrjai mellett Aflitulin és Füzi Dániel találata kellett a győzelemhez.
A Kemény Ferenc Sportcsarnok lelátóját ezúttal is csordultig megtöltő drukkerek a végső dudaszó megszólalását követően hatalmas ünneplésben részesítették kedvenceiket. A siker ezúttal is csapatmunka volt, amelyből mindenki kivette a részét. Az ősz ellenére, Egerben virágzik a kézilabda. Valamennyi egri érzelmű ember joggal lehet büszke a modern kor vitézeire.
A jegyzőkönyv
Eger SBS Eszterházy–Váci KSE 23–21 (13–12)
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, 700 néző. V.: Bíró Á., Kiss O.
Eger: Stochl – Lezák, Radojevics 2, AFLITULIN 7 (1), Petro 2, DOBÓ ZS. 5, Antl 3 (1). Csere: Repóth (kapus), BAJORHEGYI, KISS G., Takács 1, Füzi 2, Szepesi 1, Vaskó. Edző: Tóth Edmond
Vác: PAUL – MÉNFŐI 4, Törteli 1, Sakic 2, KOLLER 4, Holpert 4 (3), Davidovics 2. Csere: Török 1, Tyiskov, Tárkányi 3, Balaz 1, Grbavac. Edző: Gúnya Péter
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–2, 12. p.: 7–5, 18. p.: 8–7, 24. p.: 9–10, 36. p.: 14–14, 42. p.: 17–17, 48. p.: 19–18, 54. p.: 21–21.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3.
Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton
2017. szeptember 22.