Eger jelentheti az újabb lépcsőt

A labdarúgás és a kézilabda között gondolkodva, utóbbinál tette le a voksát mintegy tíz éve Nagy Dominik. A füzesabonyi fiatalember útja Egeren át egészen a sportág legnagyobb tehetségeit foglalkoztató Nemzeti Kézilabda Akadémiára (NEKA) vezetett, ahol rengeteg tapasztalatot szerezve, immár felnőtt rutinnal is felvértezve, három év után tér vissza az Eger SBS Eszterházy kötelékébe.

– Milyen éveket tudhat maga mögött a NEKA-nál?
– Folyamatosan lépdeltem fel a ranglétrán, az elmúlt két esztendőben már a felnőtt mezőnyben is bemutatkozhattam – válaszolt az egriek frissen szerződtetett 18 esztendős kapusa. – A 2015/16-os idényben NB II-es bajnoki címet ünnepelhettünk, az elmúlt idényben pedig már az NB I/B-ben védtem.
– Hazavágyott?
– Befejeztem a gimnáziumot és szerettem volna továbblépni. Korábbi nevelőedzőm, Herczeg Béla közbenjárásával jöhettem vissza Egerbe, ahol úgy érzem, biztosított a további fejlődésem. Richard Stochl és Repóth Dániel mögött harmadik számú kapus leszek az NB I-es csapatnál, miközben az ifjúsági gárdában is szerepelhetek. Arról sem tettünk le, hogy kettős igazolással másodosztályú együttesnél is védjek.
– Pályafutása alakulását illetően mivel lenne elégedett?
– Bízom benne, hogy minél több tétmérkőzésen megmutathatom magam Egerben. Később szeretnék stabil NB I-es játékos lenni, magamra ölteni a felnőtt válogatott mezt. Külföldi szerepléstől sem zárkózom el, a német és a francia liga különösen vonz.

Névjegy
Nagy Dominik
Születési idő: 1998. október 1.
Születési hely: Eger
Poszt: kapus
Eddigi klubjai: Füzesabonyi SC, Eger Eszterházy SzSE, NEKA
Legnagyobb sikerei: ifjúsági magyar bajnok, NB II-es felnőtt bajnok

Sike Károly
2017. június 21.