Eger SBS néven az NB I-ben

Új néven szerepel az élvonalban a megyeszékhelyi férfi kézilabda-csapat, amely ezen a héten Mátraházán edzőtáborozik.

Eger SBS néven szerepel a férfi NB I 2015/2016-os kiírásában az élvonalban abszolút újoncnak számító megyeszékhelyi férficsapat. A névváltoztatást a városi önkormányzat és a klub között létrejött megállapodás indokolta. Az egylet utánpótlás-bajnokságban szereplő együttesei (ifjúsági, serdülő, gyermek és kisiskolás bajnokságok) Eger SBS Eszterházy-ként szerepelnek.

Eközben a gárda kimozdulva Egerből, Mátraházán folytatja a felkészülést.

– Meg is tartottam az első edzést hétfőn, az előttünk álló napokban intenzív, kemény munka vár a csapatra – jelentette ki Rosta István. Az NB I-es újonc Eger SBS férficsapatának vezetőedzője tizenkilenc játékossal utazott el Mátraházára, ahol ötnapos edzőtábor vár Halász Mátéékra. A napi három-négy foglalkozás leginkább az állóképesség fejlesztését szolgálja, hajnali futás és edzőtermi tréningek sora szerepel a programban. Szerdára egy különleges éjszakai túrát is beiktatott a szakvezetés.

– Teljes kerettel érkeztünk a magaslati táborba, hál’ Istennek mindenki egészséges, semmi sem hátráltatja a felkészülést – folytatta Rosta. – Minden az előzetes terv szerint halad, gyönyörű létesítményben, festői szépségű környezetben készülhetünk. Ez a néhány nap az új játékosok beilleszkedését is szolgálhatja, egyébként örömteli, hogy a külföldről érkezett kézilabdázók, a román Adrian Tudor Radulescu és macedón Vasko Dimitrovszki is egyre otthonosabban érzik magukat a mi közegünkben.

Az edzőtábor zárásaként pénteken 16 órától, a szintén NB I-es B. Braun Gyöngyös csapatával is megmérkőznek Kocsis Csabáék. A találkozó helyszínéről később döntenek.

Sike Károly

Fotó: Lénárt Márton

2015. július 21.