Egri siker Ózdon

Mindkét csapat idegesen kezdett, már a meccs elején látszott, hogy a mieinknél a védekezés fog dominálni. Az első félidő végére háromgólos előnyre tettünk szert, amit az utolsó percben az Ózdnak sikerült kettőre lefaragnia. (9-11) Az első játékrészhez hasonlóan a második félidőben is kemény, határozott, megszervezett védekezést láthattunk az Egertől, a támadásban azonban rengeteg hibát követtünk el.

Az Ózd a második félidő 15. percében utolérte az Egert, majd egy perc múlva már előnyhöz jutott.

Iványi Bálint:

A mérkőzés során fordulópontot jelentett, amikor Repóth Dániel egymás után két hétméterest is hárított, így az Eger vezetett újra, s ezt az előnyt sikerült a mérkőzés végéig megtartania. A meccs utolsó perceiben döntetlenre állt a két csapat, ekkor Szabó Péter két fontos gólt lőtt az ellenfélnek. Kőrizs István teljesítménye, Szabó Péter támadójátéka, valamint Kiss Gergő és Kocsis Csaba védekezése kiemelkedő volt. Pálos Gábor a meccs előtt két nappal 39 fokos lázzal feküdt otthon, ennek ellenére vállalta a meccset és mindent megtett a sikerért. Az első mérkőzés tapasztalatai remélhetőleg átlendítik majd a játékosokat a kezdeti nehézségeken.

Csík János:

A teljesítmény most másodrendű volt, a fő célt sikerült elérni: győztünk. Az ózdi csapat erős, hazai pályán fogadtak minket, ennek ellenére jól sikerült számunkra a mérkőzés. A fiúk hozzáállásával, küzdeni tudásával és a győzni akarásával teljesen elégedett vagyok. Kevés gólt kaptunk, foggal-körömmel védekeztünk. A kapusteljesítménnyel is meg vagyok elégedve, bár kaptunk néhány olyan gólt, ami elkerülhető lett volna. Örülök a két pontnak és annak is, hogy idegenben jól szerepeltek a fiúk. Bízom benne, hogy az önbizalom, a nyugodtabb játék, a magabiztosság a következő meccseken jobban érződik majd. Sokan mondják, hogy „csak” kettővel nyertünk, de én nem látom ezt olyan nagy problémának. Lehet, hogy szerények vagyunk, de gyűjtögetjük a pontokat, ez a fontos.

Nyeste Balázs:

Furcsa érzés volt az előző csapatom ellen küzdeni, hiszen sok barátom van az ózdiak közt. Ennek ellenére természetesen most az volt a fő, hogy az Eger csapatát erősítsem. Az ózdiak egyébként jól felkészültek, egységesek és az új igazolások is jól szerepeltek. Az utolsó 10 percben azonban megmutatkozott a fáradtságuk, így sikerült előnyre szert tennünk. Bár az Ózd hazai pályán nehéz ellenfél, én magabiztosabb győzelmet vártam a csapatunktól, az ötgólos előnyt tartottam volna reálisnak. Úgy vélem, az átlövésekben és az indulásokba sokat kell még fejlődnünk.

 

handballeger.hu, 2013. szeptember 18.