A fejlődését tartja szem előtt

Egy év után távozik az NB I-es tagságát elveszítő Mezőkövesdi KC együttesétől Vaskó Péter, aki a 2017/18-as idényben már az Eger SBS Eszterházy együttesét erősíti. A miskolci nevelésű jobbszélső, Vancsics János pótlására érkezik a megyeszékhelyi klubhoz, ahol szeretne tovább fejlődni.

– Azok után, hogy a Mezőkövesd búcsúzni kényszerült az élvonaltól egyértelmű volt hogy távozik a borsodi egylettől?
– A fejlődésem érdekében mindig azt tartottam szem előtt, hogy NB I-es mérkőzéseken szerepeljek – válaszolt a felnőtt válogatott kapuján kopogtató 21 esztendős Vaskó Péter. – Szerencsére adódtak lehetőségek a klubváltásra, amelyek közül az egriek által felvázolt koncepció volt a legszimpatikusabb.
– Milyen érvek szóltak az Eger mellett?
– Az elmúlt idényben testközelből is tapasztalhattam, hogy milyen ambiciózus társaság az egri. Az eredményeik magukért beszélnek, második NB I-es évükben stabil középcsapattá váltak, megnyerték az első alkalommal kiírt Ligakupát. Kiváló csapat, remek közösség. Jól esik, hogy ennek én is a részese lehetek. A családom Felsőzsolcán él, a szülői házhoz való közelség szintén fontos szempont. Nagyon várom már a közös munkát!
– Önmagával szemben milyen elvárásokat támaszt?
– Mindig is maximalista ember voltam, a folytatásban is arra törekszem, hogy minden edzésen és mérkőzésen a legjobb formámat nyújtsam. Szeretnénk tovább fejlődni, minél több időt a pályán tölteni, minél jobb eredményekhez segítve ezzel az új csapatomat.

Névjegy
Vaskó Péter
Születési idő: 1995. július 16.
Születési hely: Miskolc
Poszt: jobbszélső
Eddigi klubjai: Miskolci VSC-MISI, Tatabánya KC, Mezőkövesd KC
Legnagyobb sikerei: NB I-es ifjúsági bajnok, NB I-es felnőtt bronzérmes

Sike Károly
Fotó: Tóth Balázs
2017. június 26.