Fernando izgalmas feladat előtt

Több mint 10 ezer kilométerre a hazájától, az Eger SBS Eszterházy együttesét választotta pályafutása következő állomásának Fernando Skrebsky Dutra. A 24 esztendős brazil irányító játékos a portugál Sporting Club da Horta mezét cseréli az egriek sárga-fekete dresszére.

 

– Előfordult már valaha, hogy ilyen távol került a hazájától?

– Nem, de Portugália után Magyarországra jönni már nem akkora távolság – válaszolt Fernando Skrebsky Dutra. – Bár pontos számokat nem tudok mondani, de annyi bizonyos, hogy több mint 10 ezer kilométerre található a családom.

– Előzetesen milyen információi voltak az Eger SBS Eszterházy együtteséről, illetve a magyar bajnokságról?

– Amikor Európába igazoltam, akkor ismertem meg az itteni nemzetek játékerejét, s hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar liga igen előkelő helyen jegyzett. Rengeteg a jó játékos, kiváló csapatok versengenek hétről-hétre. A nyáron több ajánlatot is kaptam, de épp az előbb említettek miatt, Magyarország mellett döntöttem. Izgalmas feladat, s komoly kihívás ez a számomra. Az sem tántorított el, hogy az Eger az előző idényben csak nagy nehézségek árán maradt bent az első osztályban. Bízom benne, hogy az előttünk álló szezonban sikerül elérni a kitűzött célokat.

– Milyen tervei vannak a sportágban?

– Egerben úgy érzem, minden feltétel adott ahhoz, hogy tovább fejlődjek. Hazámban valamennyi korosztályos válogatottban számításba vettek, remélem, hogy eljön az az idő is, amikor a felnőtt nemzeti csapatban is szerepet kapok. Ezzel nagy álmom válna valóra.

– A brazil sportolókra jellemző, hogy különféle „művésznevet” viselnek a mezükön. Ön használ ilyet?

– A barátaim odahaza gyakorta „Fe” néven szólítottak, de én megmaradnék Fernandonak. A mezemen is ezt a nevet viselem.

Sike Károly

2016. július 31.