Frissebb volt a Ferencváros

A férfi NB I 2017/18-as idényében újoncként szereplő Ferencváros ellen négygólos vereséggel zárt az Eger SBS Eszterházy a nyári felkészülés első erőfelmérőjén. A megyeszékhelyieknél sérülés miatt Szabó Péter, Igor Radojevics és Radoslav Antl sem lépett pályára, az új szerzemények közül Szepesi István (képünkön jobbról) két gólt szerzett.

A fővárosiak elleni mérkőzéssel a felkészülési időszak második hetét zárta a megyeszékhelyi férficsapat. Takács Bencéék napi három edzéssel a lábukban várták a zöld-fehérek elleni megmérettetést, ami megmutatkozott a teljesítményükön. Hiányzó is akadt, Szabó Péter bokája ugyanis továbbra sem százszázalékos, Igor Radojevics húzódással bajlódik, míg Radoslav Antlnak a vádlija rakoncátlankodik. Mindössze tíz mezőnyjátékossal vágott neki a találkozónak az Eger, így fordulhatott elő, hogy az elsősorban védekező Kiss Gergő és Bajorhegyi Ádám jobbátlövőként is riogatta az ellenfelet.
Tóth Edmond, az egriek vezetőedzője a mérkőzés után úgy fogalmazott: első meccsnek megfelelő volt az erőpróba.
– Sejteni lehetett, hogy a vendégek jobban bírják majd a tempót – fogalmazott a mérkőzést követően Tóth Edmond. – Kevesen vagyunk, és szemmel láthatóan jóval fáradtabban mozogtunk mint a fővárosiak. Az elmúlt napokban rengeteget dolgoztak a fiúk, nagyon elégedett vagyok velük az edzésmunkájukkal és a hozzáállásukkal egyaránt. A mérkőzésen a védekezésünk miatt lehet egy kis hiányérzetem, a játék azon elemében azért többet vártam, de ez is a egyértelműen a fáradtság számlájára írható. A támadójátékunkban nem láttam különösebb problémát, az új játékosok is jól bemutatkoztak.

A fotón csapatunk nyári igazolásai szerepelnek. Vaskó Péter (balról), Nagy Domink, Szepesi István

Felkészülési mérkőzésen:
Eger SBS Eszterházy–Ferencváros 30–34 (13–20)
Eger: Stochl – Lezák 2, Kiss G. 2, Aflitulin 4 (1), Petro 5, Dobó Zs. 6, Szepesi 2. Csere: Repóth (kapus), Bajorhegyi, Takács 6 (2), Vaskó, Menyhárt 3.
Kiállítások: 2, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/1.

Sike Károly
Fotó: Bók Tamás
2017. augusztus 4.