Góllal mutatkozott be új játékosunk

Egy hete csatlakozott csapatunkhoz, már az első mérkőzésén és az első egri gólján túl is van, és sajnos az első sérülést is megszerezte. Interjúalanyunk ezúttal Grandjean Gábor volt.

Honnan érkeztél?

A 2012-2013-as szezont a König Trade Balmazújváros csapatában kezdtem, vagyis onnan érkeztem.

Mióta edzel a fiúkkal?

Pont ma egy hete, vagyis február 25-e óta készülök a csapattal.

Hogy kerültél csapatunkhoz?

A csapathoz úgy kerültem, hogy Balmazújvárosban a vezetőkkel közös megegyezés alapján szerződést bontottunk, majd felvettem a kapcsolatot az egri csapat vezetőivel. Sikeres beszélgetés után pedig megállapodtunk.

Mely csapatokban játszottál eddig?

Egert megelőzően, mint ahogy említettem Balmazújvárosban játszottam, előtte 3 évig a Gyöngyösi KK játékosa voltam. Gyöngyöst előtt pedig szülővárosomban, Szegeden játszottam, a SZKKSE, illetve a Tisza Volán csapataiban.

Mióta kézilabdázol?

10 éves korom óta kézilabdázok.

Mi volt az eddigi legjobb eredményed?

A legjobb eredményeim, 2010-2011-ben NB 1/b Bajnoki címe a Gyöngyösi KK színeiben, valamint volt egy OIK (Országos Ifjúsági Kupa) 2. helyezés is még a Tisza Volán csapatával.

Mesélj kicsit magadról!

Szegeden születtem 1990.10.26-án. Van, egy lány ikertestvérem Grétának hívják. Mióta az eszemet tudom élek halok a labdáért és a labdás sportokért. A kézilabda nagyon korán a kedvenc sportom lett, hiszen apukám profi kézilabdázó volt. Az ő meccsei ösztönöztek arra, hogy kézilabdázó legyek. Szegeden sporttagozatos általános iskolába jártam, majd kommunikáció és mozgóképkultúra szakos gimnáziumba nyertem felvételt. A tanulás mellett természetesen aktívan kézilabdáztam. Az érettségit követően nem akartam felhagyni a kézilabdával és a tanulmányaimat is felsőoktatásban szerettem volna folytatni, így kerültem Gyöngyösre. Jelenleg a Debreceni Egyetem kereskedelem és marketing szakján vagyok hallgató.
Hobbijaimról azt érdemes tudni, hogy mindig is szerettem az aktív pihenést és kedvenc szabadidős tevékenységeim közé is a sportok tartoznak. A sok edzés miatt sok pihenésre is szükségem van, így viszonylag sokat tv-zek és természetesen az internet segítségével, a barátaimmal is sokat beszélek, tartom velük a kapcsolatot!
Példaképem az egykoron német válogatott balszélső, Stefan Kretzschmar. Egészen kis korom óta szeretnék úgy játszani, ahogyan ő űzte ezt a sportágat.

Már túl is vagy az első egri mezes mérkőzéseden! Milyen a csapat? Hogy érezted magad?

Nagyon jól érzem magam a csapatban,. Pár játékossal voltam korábban csapattársi viszonyban más kluboknál, illetve barátaim is vannak a csapatnál. Rendkívül jó összetételű együttesnek látom és érzem ezt a gárdát. Számomra nagyon pozitív az is, hogy szinte mindenki kortársam! Nagyon jó volt így készülni, elutazni, pályára lépni.  Remélem, hogy megtalálom itt a számításaimat és egy nagyon jó csapatot fogunk alkotni mind a pályán, mind azon kívül.

Megsérültél sajnos a hétvégén elmesélnéd az olvasóknak, hogy mi történt?

Igen, a hétvégi mérkőzésen sajnos a ziccer dobásnál sérültem meg, a felugrást megelőző utolsó lépésemnél az ellenfél játékosa belépett alám és az ugró lábammal ráléptem az ő lábfejére és onnan fordult ki a bokám.


Azóta mi a helyzet, hogy vagy? Mit mondanak az orvosok?

Először is köszönöm kérdésed jól vagyok. Szerencsére semmi komoly sérülést nem szenvedtem.  Az oldalszalag nyúlt meg kicsit. Azt mondta a doki, hogy pihentetésre van szükségem, illetve egy ideig bokarögzítőben való járás és sportolás vár rám. Szerintem, ahogy érzem, szerdán már vissza tudok kapcsolódni az edzésekbe.

 

Jobbulást és mielőbbi felépülést kívánunk új játékosunknak!

 

HAJRÁ EGER!

 

handballeger.hu; 2013. február 4.