Haza hoztuk a korosztály nagy tehetségét

A DVTK-Eger együttesében folytatja pályafutását a magyar férfi junior válogatott korábbi kulcsembere. A veszprémi nevelésű játékos a belső posztok bármelyikén képes jó teljesítményre.

– Schmid Péter személyében fiatal, tehetséges magyar játékost sikerült külföldről haza csábítani, aki jelentősen segítheti a csapat eredményességét, hazahozatala pedig a magyar kézilabda érdekeit is szolgálja – avatott be a részletekbe a DVTK-Eger szakmai igazgatója, Szabó Péter. – Nem először tettünk kísérletet a korosztálya egyik legnagyobb tehetségének tartott játékos leigazolására, ám másfél évvel ezelőtt még az egri pálya helyett a légióskodás mellett döntött. Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy újabb fiatal magyar pallérozódhat a szárnyaink alatt, aki nem mellesleg tökéletesen beleillik a klub filozófiájába.
A 22 esztendős Schmid Péter (képünkön középen) 2015 februárjában az Orosháza elleni mérkőzésen mutatkozott be az MKB-MVM Veszprém NB I-es felnőttcsapatában. Az élvonalban három szezon alatt nyolc mérkőzésen jutott szóhoz, majd 2017 nyarán a svájci TV Birsfelden egy év elteltével pedig a HS Biel csapatához igazolt. A svájci másodosztályban negyven mérkőzésen szerepelt. A sportág egyik legnagyobb ígéreteként végigjárta a különböző korosztályos válogatottakat. Tagja volt a 2014-ben Európa-bajnoki ezüstérmes magyar ifjúsági-válogatottnak, 2017-ben pedig Füzi Dániellel és Molnár Balázzsal együtt a nemzeti csapat tagjaként ötödik helyen zárt az algériai junior világbajnokságon.
– Kiváló mentalitású játékossal bővült a keret – fogalmazott a DVTK-Eger vezetőedzője, Tóth Edmond. – Egyértelműen látszik rajta, hogy komoly tervei vannak a sportágban, s ezért hajlandó alázatosan dolgozni. Rendkívül sokoldalú, kreatív kézilabdázó, aki a belső posztok bármelyikén képes jól teljesíteni, s védekezésben is tudjuk hasznosítani. Játék intelligenciája átlagon felüli, a társak mellett magát is jól hozza helyzetbe. Annak ellenére, hogy először szerepel stabil NB I-es játékosként, biztos vagyok benne, hogy képes lesz segíteni céljaink elérésében.

Névjegy
Schmid Péter
Születési idő: 1996. augusztus 6.
Születési hely: Veszprém
Posztja: irányító, átlövő
Magasság/súly: 190 cm/91 kg
Korábbi klubjai: MKB-MVM Veszprém KC, TV Birsfelden (svájci), HS Biel (svájci)
Legnagyobb sikerei: Ifjúsági Európa-bajnokság 2. hely, Junior Világbajnokság 5. hely

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton
2019. január 15.