Idegenben is veszélyes a Kalász

A 2017-es év első hazai bajnoki mérkőzésén az őszi idény egyik meglepetés csapatának számító CYEB Budakalász együttesét fogadja az Eger SBS Eszterházy. Az NB I-ben újoncként szereplő Pest megyei gárda tizenöt mérkőzésen szerzett tizennégy pontjával a tabella hetedik helyezettjeként érkezik szombaton (18 óra) a Kemény Ferenc Sportcsarnokba.

Kiváló őszi idényt tudhat maga mögött a CYEB Budakalász, amely ennek köszönhetően kellő távolságból figyeli a kiesés elkerüléséért küzdő csapatok csatározását. A gárda a hazai győzelmek mellett vendégként is eredményes, már Vácott (27–26), Komlón (27–22) és Mezőkövesden (29–28) is diadalmaskodott. A csapat házi gólkirálya a 15 mérkőzésen 52 gólt szerző szélső Bohács Sándor, de mindössze egy találattal jegyez többet, mint a második helyen álló Koncz András. Az együttes vezéregyénisége azonban kétség kívül a vb-bronzérmes spanyol jobbszélső, Roberto García Parrondo (képünkön), aki a Ciudad Realal kétszeres Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatja magát.
A Budakalász a Mol-Pick Szeged vendégeként kezdte a 2017-es bajnoki mérkőzések sorát. A vasárnap kora délutáni összecsapáson 36–19-re nyert az immár BL-ritmusban játszó Tisza parti együttes.
Az exegriként Halász Mátét is soraiban tudó gárda ősszel a mieinkkel szemben aratta első győzelmét (20–19) az élvonalban. Akadt tehát törleszteni valója Lezák Áronéknak, ráadásul győzelem esetén akár helyezéseket is javíthatunk a tabellán.

Sike Károly
Fotó: facebook.com/budakalaszfkc
2017. február 14.