Jól halad a felkészülés

Csapatunk már közvetlenül az őszi bajnoki fordulók után megkezdte a téli felkészülést, hiszen a bajnokság következő szakasza korábban, már február 9-én elstartol. A felkészülés az ünnepi időszak miatt két részre szakadt, de ez különösebb problémát nem okozott, január 3-án már edzéssel kezdték az újévet a játékosaink. A heti hét edzés mellett két felkészülési tornán is részt veszünk. Az első ilyen a január 18-19-én rendezendő egri Dobó Kupa lesz, ahol a B csoportban a SZESE Győr, a PLER KC és a nagybányai Minaur Baia Mare csapataival mérkőzünk meg. Az ezt követő hétvégén, január 25-26-án csapatunk Miskolcra látogat, ahol az Avas-kupán bizonyíthatjuk majd felkészültségünket.

Csík János, vezetőedző: A felkészülési időszakot eddig összességében jónak ítélem meg, keményen dolgoznak a fiúk. A két felkészülési torna jó lehetőség lesz a gyakorlásra, ahol nem az eredmény a számít, de persze örülnék egy jó helyezésnek. Kisebb sérülések vannak a csapatban, de reményeim szerint ezek a bajnokság kezdetére rendbe jönnek majd.

Fotó: Szántó György

www.handballeger.hu
2014. január 16.