„Korai lenne még, hogy beárazzanak”

Az elmúlt mérkőzések kudarcai ellenére bizakodva tekint az Eger SBS Eszterházy elleni mérkőzésre Gúnya Péter, a Váci KSE trénere. A szakember szerint hosszú még a bajnokság ahhoz, hogy ideje korán pálcát törjenek csapata felett.

– Elkeseredettségről szó sincs, inkább a becsvágy nő bennünk – közölte Gúnya Péter, a váciak vezetőedzője. – Annak ellenére, hogy az elmúlt két mérkőzésen alul maradtunk, egyszer sem játszottunk alárendelt szerepben. A Gyöngyös elleni vereség inkább fájó, a Ferencváros ellen már jobban teljesítettünk. Alakulóban lévő együttes fut ki hétről-hétre a pályára, amely nagyon éhes már a sikerre. Ami feltétlen pozitívum, hogy a védekezésünk jól működik, a támadójátékunk az, ami nehezebben áll össze. Ha e tekintetben tudunk előre lépni, nagyobb esélyünk lehet a sikerre. Soros ellenfelünk rendkívül tapasztalt játékosokból áll, nálunk viszont a fiatalok vannak túlsúlyban. Más stílusú együttesek csapnak össze, de mindkét oldalnak megvannak a maga előnyei. Arra törekszünk, hogy a mi elképzeléseink érvényesüljenek, megpróbáljuk rájuk erőltetni az akaratunkat. Megyünk és harcolunk, hosszú még a bajnokság ahhoz, hogy bármely együttest beárazzon a közvélemény. Idén is arra lehet számítani, hogy a topcsapatokat leszámítva bárki, bárhol képes lehet a pontszerzésre. Miért ne nyerhetnénk mi is Egerben? Ez a cél, pontért, pontokért utazunk a hevesi megyeszékhelyre.

A férfi NB I 3. fordulójában:
Eger SBS Eszterházy–Váci KSE
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, péntek, 18.00. V.: Bíró Á., Kiss O.
Jegyárak. Felnőtt: 1.000 forint. Diák/nyugdíjas: 500 forint.
EGER. KAPUSOK: Richard Stochl (szlovák), Repóth Dániel, Nagy Dominik. JOBBSZÉLSŐK: Lezák Áron, Vaskó Péter. JOBBÁTLÖVŐ: Igor Radojevics (montenegrói). IRÁNYÍTÓK: Inal Aflitulin (orosz), Takács Bence. BEÁLLÓK: Andrej Petro (szlovák), Füzi Dániel. BALÁTLÖVŐK: Dobó Zsolt, Szabó Péter. BALSZÉLSŐK: Radoslav Antl (szlovák), Szepesi István. VÉDEKEZŐK: Bajorhegyi Ádám, Kiss Gergő.
A KERET. KAPUSOK: Teodor Paul (szlovák), Rózsavölgyi Gergő. JOBBSZÉLSŐK: Ménfői Attila, Kecskeméti Tamás. JOBBÁTLÖVŐ: Maros Baláz (szlovák). IRÁNYÍTÓK: Marko Davidovics (bosnyák), Török Ádám, Törteli Koppány Bence. BEÁLLÓK: Marin Sakic (horvát), Tyiskov Mihály, Galbos Kristóf. BALÁTLÖVŐK: Ante Grbavac (horvát), Koller Tamás, Czene Dávid. BALSZÉLSŐK: Holpert József, Tárkányi Bence. SÉRÜLT: Ulicsinyi Péter.

Sike Károly
Fotó: facebook.com/vácikse
2017. szeptember 22.