Főtámogatónk: szerencsejatek

Nagy hajrá az egriektől

Nagy hajrá az egriektől
Harmadik mérkőzését is megnyerte a Ligakupa C-csoportjában a címvédő Eger SBS Eszterházy. A megyeszékhelyi gárda a Gyöngyös elleni pénteki záró találkozó eredményétől függetlenül biztosította helyét a legjobb nyolc együttes mezőnyében.

 

Az utolsó tíz percben 9–1-es rohammal tették fölényessé győzelmüket a mieink. Az ezer sebből vérző hajdúsági alakulat a találkozó nagy részében remekül tartotta magát, de kézilabdázói a hajrára felőrlődtek a harcban. A 48. percben még 28–28-as állás szerepelt az eredményjelzőn, amikor nagy hajrát nyitottak Dobó Zsolték.
Egri részről Szabó Péter (képünkön) nyolc, Takács Bence hét találattal zárt, de a második játékrészben Radoslav Antl és Füzi Dániel is élen járt a gólszerzésben. Ha a vártnál nehezebben is, de hozta a kötelezőt az Eger, amely pénteken a B. Braun Gyöngyös elleni mérkőzéssel zárja a csoportküzdelmeket.
A Ligakupa C-csoportja 3. fordulójában:
Eger SBS Eszterházy–Balmazújvárosi KK 37–29 (18–16)
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, 400 néző. V.: Rontó, Szanyi.
Eger: Repóth – Vaskó 1, Dobó Zs. 3, Takács 7, Petro 1, Szabó P. 8, Antl 5. Csere: Nagy D. (kapus), Kiss G. 1, Lezák 2, Szepesi I. 1, Bajorhegyi 1, Füzi 6, Tóth R., Szepesi N. 1. Edző: Tóth Edmond.
Balmazújváros: Kovács J. – Nagy N. 2, Karap 4, Teleki 7, Csontos 5, Kiss R. 5 (1), Veres 4. Csere: Fábián (kapus), Bodnár 1, Tővizi, Móricz 1, Hornyák. Edző: Tréki Tamás.
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–1, 12.p .: 4–5, 18. p.: 7–8, 24. p.: 13–13, 36. p.: 22–20, 42. p.: 24–25, 48. p.: 28–28, 54. p.: 32–29.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc.
Hétméteresek: –, ill. 2/1.
Következik: Eger SBS Eszterházy–B. Braun Gyöngyös, január 26., péntek, 18.00.
tippmix_CMYK
Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton
2018. január 23.