Nem árt észnél lenni a Komló ellen

Szombaton 18 órától a Sport36-Komló elleni hazai mérkőzéssel zárul az alapszakasz első köre az Eger SBS Eszterházy számára. Soros ellenfelünkkel nem árt óvatosnak lenni, hiszen a gárda amellett hogy hazai környezetben veszélyes együttes, vendégként is szorgosan gyűjtögeti pontjait.

A Komló a bajnoki tabella nyolcadik helyén áll, tizenhárom mérkőzésen tíz pontot szerzett. A csapat remek formájáról árulkodik, hogy Szöllősi Balázsék legutóbbi öt meccsükből négyet megnyertek, ráadásul az elmúlt két idegenbeli találkozóján Orosházáról és Mezőkövesdről is pontokat vitt Kilvinger Bálint edző együttese.
Egerbe azonban az idei bajnokságban nem nyerni járnak a csapatok. A címvédő Veszprém és a Szeged kivételével ősszel egyetlen gárdának sem sikerült pontokkal távozni a Kemény Ferenc Sportcsarnokból. Egészen kivételes atmoszféra fogadja az ide látogató csapatokat, amelyeknek szinte „vért kell izzadni” a győzelemért.
A baranyaiakhoz kapcsolódó friss hír, hogy a gárda hétközben leigazolta az eddig Balmazújvárosban szerepelt korábbi válogatott átlövőt, Katzirz Dávidot. A védekezésben is remeklő 36 éves kézilabdázó az Eger ellen mutatkozhat be a komlóiaknál.

A Komló eddigi bajnoki mérkőzései
Otthon
Komló–Cegléd 20–22
Komló–Veszprém 27–31
Komló–Csurgó 29–29
Komló–Tatabánya 21–23
Komló–Gyöngyös 20–19
Komló–Vác 25–20
Komló–Budakalász 22–27
Idegenben
Veszprém–Komló 39–17
Balmazújváros–Komló 30–27
Balatonfüred–Komló 27–27
Szeged–Komló 36–16
Orosháza–Komló 24–26
Mezőkövesd–Komló 27–28

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton
2016. december 6.