Percek alatt elúszott a hajó

A Váci KSE nyerte az újoncok csatáját az Eger SBS Eszterházy gárdájával szemben a férfi NB I 11. fordulójában.

 

Rémálom szerűen kezdődött a találkozó, az egriek 0–8-as állásnál a 13. percben szerezték első góljukat. Hiába kért kétszer is időt Rosta István, mintha nem egy nyelvet beszélt volna fiaival. Az egriekből hiányzott a tűz és a kellő koncentráció, a korán kialakult hatalmas hátrány, pedig alapjaiban meghatározta a találkozó további alakulását. A támadójáték hatékonyságáról beszéljen az öt szerzett találat, amit az első harminc perc végén állt a hazai játékosok neve mellett.

Jelentős fordulatot a második félidő sem hozott. Egri részről adódtak ugyan jobb időszakok, de amikor továbbra is hiányzott a kellő átütőerő. A 38. percben már tízgólos különbséget mutatott az eredményjelző (7:17), s a differencia később sem csökkent hat találat alá.

– Olyanok voltunk, mint egy ijedt nyuszi, ráadásul hazai pályán – bosszankodott a találkozót követően Rosta István, az egriek vezetőedzője. – Ettől rosszabb kezdést, el sem képzelhet egy edző. Rengeteg technikai hibát vétettünk, rengeteg rossz megoldás borzolta a kedélyeket. A Vác pedig elég rutinos csapat ahhoz, hogy ezt kihasználja. Adódtak ugyan kisebb fellángolások, de mindig jött egy újabb hiba. Nagyon rossz felfogásban kézilabdáztunk.

Zsiga Gyula, a vendégek trénere is egyetértett abban, a kezdeti szakasz alapvetően befolyásolta a találkozó további alakulását.

– Az elején sok hibára kényszerítettük az ellenfelet, s ezekből könnyen nagy előnyt szereztünk – vélekedett a szakember. – Később stabilizálta védekezését az Eger, de a támadójátékuk nem javult. A második félidőben már nem tudtak megszorítani bennünket.

A jegyzőkönyv

Eger SBS Eszterházy–Váci KSE 21:30 (5:12)

Eger, körcsarnok, 600 néző. V.: Nagy F., Túróczy J.

Eger: Kovács J. – Vancsics, Padla 3 (2), Bajorhegyi, Kiss G., Takács 2, Szabó P. Cs.: RADULESCU (kapus), Kocsis Cs., Dobó 5, Halász 4, Iváncsik Á. 4, Szűcs 1, Szilágyi D. 1, Lezák 1. Edző: Rosta István.

Vác: TÓTH M. – VASICS 7, ASTRASHAPKIN 6, LENDVAY 7, Tyiskov, PAVLOVICS 2 (1), Császár 4. Cs.: Vitáris (kapus), Bartók 3, Vucsicsevics, Fekete 1, Kökény, Pál G., Munkácsi R., Terenyi. Edző: Zsiga Gyula.

Az eredmény alakulása. 6. perc: 0:4, 12. p.: 0:7, 18. p.: 2:10, 24. p.: 3:10, 36. p.: 7:15, 42. p.: 12:21, 54. p.: 17:26.

Kiállítások: 6, ill. 4 perc.

Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1.

A 12. forduló párosítása. Október 27., kedd, 18.00: Balatonfüred–B. Braun Gyöngyös. Szerda, 16.00: Tatabánya–Szeged. 18.00: Orosháza–PLER, Cegléd–Mezőkövesd, Balmazújváros–Eger SBS Eszterházy, Vác–Komló.

Sike Károly

Fotó: Szántó György

2015. október 25.