Sebzett vaddal állunk szemben

Azután, hogy a szezonban két hete megszerezte első idegenbeli győzelmét az SBS-Eger Eszterházy SZSE férfi kézilabda gárdája, a sereghajtó Hajdúnánás otthonában kötelező lenne az újabb két pont megszerzése.

“NB I/B, kelet, férfiak, a 20. forduló mérkőzése:
Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE (14.) – SBS-Eger Eszterházy SZSE (8.)
Hajdúnánás, március 24., szombat, 18.00.
V.: Szécsi M., Szőke I.”

Nagy sorozat közepén áll az SBS-Eger Eszterházy SZSE férfi kézilabda együttese, a legutóbbi három mérkőzését ugyanis minden esetben győzelemmel abszolválta az Iványi Bálint vezette alakulat. Szombat este ráadásul sorozatban negyedik hétvégéjét is két bajnoki ponttal zárhatja az Eszterházy, mivel a másodosztály keleti csoportjának tizennegyedik helyezettje, vagyis az utolsó Hajdúnánás gárdájához látogatnak Juhász Zoltánék. A feladat nem megoldhatatlan, sőt, az egriek egyértelmű esélyesként vághatnak neki a túrának, nem árt azért figyelni a hazaiakra. – A Hajdúnánás gyakorlatilag tét nélküli mérkőzést játszhat, éppen ezért kell borzasztóan komolyan venni a kétszer harminc percet – vélekedett a találkozó nehézségéről Iványi Bálint, az Eger trénere. – Nem szabad azt hinnünk, hogy most már nagyon jók vagyunk, a hazaiak ugyanis sebzett vadként mindent el fognak követni a győzelemért. Ezt persze mondhatnám én is, hiszen a mi csapatunk az összes meccsre a siker szellemében készül. A sérültek listája továbbra sem rövid, Péter János és Hevér Tibor még mindig nem szerepelhet, mellettük Juhász Zoltán a hét második felére belázasodott, így játéka erősen kérdéses. Az ugyanakkor biztos, hogy a mezőkövesdi kettősigazolással rendelkező játékosok közül Kovács Pétert, valamint Zele Dánielt írhatom be a jegyzőkönyvbe.

A két rivális legutóbb az őszi szezonban randevúzott egymással. A 25-22-es egri siker rendhagyó körülmények között született meg, lévén nem a jól megszokott hazai pályáján (körcsarnok), hanem a női csapat bázisaként szolgáló Leányka úti Eszterházy-csarnokban léptek pályára a főiskolások. Habár a hajdúnánásiak idei mérlege elég siralmas (az eddig eltelt tizenkilenc mérkőzésből mindössze egyetlen pontra futotta), bizonyára meg kell izzadni az újabb egri győzelemért.

A 20. forduló további párosításai: Törökszentmiklós – Csömör, Cegléd – Hajdúböszörmény, Balmazújváros – Dabas, Ózd – Békés, Balassagyarmat – Gyöngyös II., Nyíregyháza – Lajosmizse.

 

Forrás: www.sport.ektf.hu