Tóth kontra Horváth, avagy hangolnak az edzők

A budakalásziak az egriek összeszokatlanságban is bíznak, míg a megyeszékhelyiek lelkesedéssel és elszántsággal ellensúlyoznák az esetleges hátrányt a riválissal szemben. A vendégcsapat vezetőedzője, Horváth Attila, úgy véli nekik kevesebb a veszíteni való.
Szombat, 18.00: Eger SBS Eszterházy–CYEB Budakalász

Horváth Attila, a budakalásziak vezetőedzője: – Az Eger saját közönsége előtt játszik, ahol igen nagy az elvárás a csapattal szemben, ezért úgy gondolom, a hazaiakon nagyobb a teher, nekünk talán kevesebb a veszíteni valónk. Ősszel otthon egygólos győzelmet arattunk, nagyon nagy csatát vívtunk, meggyőződésem, hogy ezúttal is kiélezett küzdelemben dől el a pontok sorsa. Igyekszünk felnőni a feladathoz, hiszen amellett, hogy rendkívül fegyelmezetten és taktikusan kell kézilabdázni, fontos a mentális frissesség is. A pillanatnyi forma, egy-egy jó döntés befolyásolhatja a mérkőzés menetét. Átalakulóban az Eger, kíváncsi leszek hol tartanak az érési folyamatban, hiszen nem elég a jól csengő név, ha a csapatjáték nem igazán olajozott. Ha nincs összhang, az szintén a mi malmunkra hajthatja a vizet. A bajnoki felkészülésünkről egyébként nem mondható el, hogy teljesen zökkenőmentesen alakult, hiszen sok esetben betegségek nehezítették a napi munkát. A formát illetően még nem tartunk ott, mint az ősz végén, de szépen jövünk felfelé. A srácok nagyon lelkiismeretesen dolgoznak, meglátjuk, hogy az elmúlt időszakban tanultakból mit tudunk hasznosítani Egerben.

Tóth Edmond, az egriek vezetőedzője: – Csak a győzelem elfogadható. Hazai környezetben alapkövetelmény, hogy szívünket-lelkünket kitegyük a pályára, s ebből ezúttal sem engedek. Nem kell azért nagyon ostoroznom a fiúkat, látom rajtuk hogy elszántak, s nagyon komolyan állnak az összecsapáshoz. Hosszú hetek óta erről a meccsről beszélünk, nagyon fontos lenne az eredményes nyitány. A felkészülésünk összességében jól sikerült, amelyet sok mérkőzés tarkított. Ami talán okozhat némi nehézséget, hogy kulcspozíciókba kell új játékosokat beépíteni, ami azért nem megy egyik napról a másikra, az egy hosszabb folyamat. Az összeszokatlanságból adódó esetleges hibákat majd igyekszünk akarattal ellensúlyozni. Inal Aflitulin már néhány hetet velünk tölthetett, de Vjacseszlav Szavodij csak néhány napja érkezett, de máris nagy reményeket fűzök hozzá. Kiváló fizikummal rendelkező fiatal kézilabdázó, akinek védekezésben és támadásban is fontos szerepet szánok. Nem hiszem, hogy ő lesz a csapat leggyorsabb játékosa, de olyan lövőerővel rendelkezik, ami párját ritkítja a bajnokságban. Ezt szeretnénk kihasználni. Már a soron következő Budakalász elleni meccsen is.

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton, facebook.com/budakalaszfkc
2017. február 17.