Új igazolás: Halász Máté

Az új szezonra több játékost is sikerült igazolni a távozók helyére. A következőkben egy-egy játékost fogunk bemutatni az érkezők közül, elsőként a többszörös magyar válogatott Halász Mátét.

Korábban válogatott játékos voltál, majd Gyöngyösről Franciaországba mentél, ahol két évet voltál kint. Miért döntöttél a hazaköltözés mellett és hogyan kerültél Egerbe?

Két évet játszottam kint Franciaországban. Ez tanulságos két év volt, jó volt, de elég volt. Szerettem volna újra hazajönni, mert távol volt a családom, s ezért döntöttem a hazatérés mellett. Az újdonsült vezetőedzőt, Rosta Istvánt, én kerestem meg, hogy nincs-e kedve játékost igazolni. Ő utána felvette a kapcsolatot a vezetőséggel és így kerültem végül is Egerbe.

Korábban játszottál bal szélsőként, bal átlövőként és irányítóként is. Itt milyen poszton számítanak rád, milyen poszton szeretsz a leginkább játszani?

Mindenképpen belső poszton szeretek játszani. Ezt így is beszéltük meg Rosta Istvánnal, hogy többnyire belül játszom, de ha a szükség megkívánja, akkor játszok akár bal szélen is.

Hogyan látod az egri csapatot?

Egy nagyon jó társaság van alakulófélben. Én úgy gondolom, hogy ennek a csapatnak kötelező minden meccsen 100%-ot nyújtani, és nem nagyképűen, de határozottan és magabiztosan játszani, akárhova is megyünk.

Akkor szerinted az első osztályba való feljutás ezzel a csapattal nem kérdés?

Természetesen nem. Itt olyan mentalitású emberek vannak, már korábban itt játszók és érkezők egyaránt, akik újra az első osztályban akarnak játszani. Ez nem egy elérhetetlen cél. Sokat kell dolgozni, küzdeni fogunk érte.

 

www.handballeger.hu
2014. július 18.