Új játékossal érkezik a Gyöngyös

A Balmazújvárosból igazolt új játékossal a soraiban érkezik pénteken Egerbe a B. Braun Gyöngyös. A Ligakupa C-csoportjának megyei rangadója, már csak a vendégek számára bír téttel.

A férfi Ligakupa C-csoportjának 5. fordulója:
Eger SBS Eszterházy (1.)–B. Braun Gyöngyös (3.)
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, péntek, 18.00. V.: Bíró Á., Kiss O.
Két mérkőzéssel a csoportküzdelmek zárása előtt, a hibátlan mérleggel álló megyeszékhelyiek már biztosították helyüket a negyeddöntőben. A másik továbbjutó helyre a Balmazújváros mögött a gyöngyösiek is pályázhatnak, kettejük versenyfutása még komoly izgalmakat tartogat. Az egrieknek csak magukra kell figyelni.
– Teljes a keret, utolsóként az Európa-bajnokságról érkező Igor Radojevics (képünkön) is csatlakozott a csapathoz – osztotta meg Tóth Edmond, az egriek vezetőedzője. – Elképzelhető, hogy máris szerepet szánok neki, s úgy tervezem, hogy az utolsó csoportmérkőzésre Richard Stochl is visszaáll a kapuba. A keddi találkozó után sem kaptak pihenőt a játékosok, továbbra is napi két edzéssel készülünk a csarnokban. Annak ellenére, hogy a továbbjutásunk már borítékolható, szeretnénk győzelemmel megajándékozni a mindig lelkes szurkolóinkat.
Ahhoz, hogy a jelenleg pont nélkül álló mátraaljaiak megelőzzék az egy győzelemmel rendelkező újvárosiakat, a hátralévő két összecsapáson legalább három pontot kell szerezniük. Amennyiben a Kemény Ferenc Sportcsarnokból vereséggel távoznak Hudák Henrikék, a negyeddöntőbe jutáshoz legalább hét góllal kellene legyőzni majd január 31-én hazai pályán a Balmazújvárost. További számolgatásba egyelőre nem érdemes bonyolódni.
– A célunk hasonló mint az eddigi januári mérkőzéseken: szeretnénk tovább csiszolni a csapatjátékot – adta ki az ukázt Konkoly Csaba, a gyöngyösiek vezetőedzője a klub honlapján nyilatkozva. – Matej Mikita is visszatért a szlovák nemzeti együttestől, vele kiegészülve elsősorban a védelem belső hármasát igyekszünk kellően összehangolni. Természetesen az eredmény is fontos, mindent megteszünk annak érdekében, hogy győztesen távozzuk a megyei derbiről.
A január elején érkezett Gerdán Tibor után, a héten újabb kézilabdázó átigazolását jelentették be a gyöngyösiek. Egerben először viselheti a mátraaljaiak sárga-fekete mezét a legutóbb Balmazújvárosban szerepelt beálló, István Péter. Az NB I/B Keleti csoportjában listavezető, komoly anyagi gondokkal küzdő hajdúságiak hét játékosuktól váltak meg az elmúlt napokban. A 28 esztendős István a védekezés mellett a támadások hatékonyságát is segítheti a B. Braunnál.
– Irányítót még keresünk, aki a rövid és hosszútávú céljaink elérésében is a segítségünkre lehet – folytatta Konkoly Csaba. – A korábban próbajátékra hívott montenegrói Mirko Milasevics nem érkezett meg, s ezek után le is tettünk a szerződtetéséről. Árgus szemekkel figyeljük a piacot, de a jövőben sokkal megfontoltabbak és körültekintőbbek leszünk az igazolásoknál.

tippmix_CMYK

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton
2018. január 25.