Az NB I.-es tagság meghosszabbítása szempontjából kiemelten fontos pontokról dönt a HSA NEKA–QHB-Eger mérkőzés. A két együttes találkozója kiélezett csatát ígér, ahol nüanszok dönthetnek egyik vagy másik fél javára. A 21. forduló összecsapása szombaton 18 órakor kezdődik Balatonbogláron.
Akad törleszteni való a Dabassal szemben
Bő egy hónap múltán ismét hazai pályán szerepel a QHB-Eger. Szombaton 18 órától a középmezőnyhöz tartozó Dabas KC érkezik a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. Tóth Edmond vezetőedző tavasszal az egyik legnehezebb hazai mérkőzésre számít.
Ezúttal nem volt esélyünk a pontszerzésre
Meggyőző fölénnyel nyerte a vármegyei rangadót a HE-DO B. Braun Gyöngyös. A mátraaljai gárda mindkét félidő elején kivágta a rezet. Az első késdöfésből még felálltunk, de a második végzetesnek bizonyult.
A 18. vármegyei rangadó következik az NB I.-ben
Gyöngyösön vár megmérettetés a QHB-Eger csapatára a férfi NB I. 19. fordulójában. A vármegyei rangadót ezúttal is óriási érdeklődés előzi meg. A találkozó szombaton 18 órakor kezdődik a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.
A Magdeburg után az Eger érkezik
Az SC Magdeburg elleni csütörtöki Bajnokok Ligája csoportmérkőzést követően vasárnap már a QHB-Eger csapatát fogadja a Telekom Veszprém. A férfi NB I. 18. fordulójának zárómérkőzésén szeretnénk méltó ellenfele lenni a bajnoki címvédőnek.
Az egri szurkolótábor jelentheti a mérleg nyelvét
Alsóházi rangadóval folytatja bajnoki szereplését a QHB-Eger férfi csapata. Szombati ellenfelünk az a PLER-Budapest lesz, amely ugyan kiesőhelyen áll a tabellán, de hátránya mindössze két pont a mieinkkel szemben. Hatalmas küzdelem, késhegyre menő csata várható.