A győztes nyitány lendületet adhat

Igazi rangadóval indul a 2021/22-es szezon! Az SBS-Eger szombaton 18 órától az egyik közvetlen riválisnak számító Dabas KC VSE gárdáját fogadja a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. A nyitány máris komoly izgalmakat tartogat.

A mieinkhez képest a dabasiak két héttel korábban kezdték a közös munkát, így kilenc hetes felkészülést követően érkeznek a Kemény Ferenc Sportcsarnokba. Az elmúlt szezon végén Antal Szabolcs, Hajdú Péter, Hermann Ákos, Kurucz Máté, Tóth Ádám és Podoba János is távozott a Pest megyei gárdától, a pótlásukra Pallag Péter, Szikora Gergely és Burony Bence érkezett. A legutóbb tizenkettedikként zárt együttes honlapján úgy fogalmaznak: „a cél változatlan, továbbra is meg kell őrizni az első osztályú tagságot és azon belül felzárkózni a bajnokság középcsapataihoz.”
Az SBS-Eger a 2020/21-es szezonban a klub NB I-es történetének legeredményesebb idényét futotta. A nyolcadik helyezéssel talán erőn felül is teljesített a gárda, óriási bravúrnak számítana ha ezt sikerülne megismételni.
A célok tekintetében tehát két hasonlóan gondolkodó gárda néz egymással farkaszszemet. A mérleg nyelvét a hazai pálya jelentheti, illetve az az elképesztő energia, ami teltházas találkozókon a lelátóról érkezik.

A dabasiak 2021/22-es kerete
Kapusok: Holló Balázs, Pallag Péter, Szikora Gergely
Jobbszélsők: Ács Tamás, Zatureczki Kevin
Jobbátlövő: Fekete Bálint
Irányítók: Török Ádám, Váczi Milán
Beállók: Burony Bence, Garajszki Gábor, Szöllősi Szabolcs
Balátlövők: Horváth László Attila, Kende Péter, Kiss Péter, Koller Tamás
Balszélsők: Katona Alex, Laurinyecz Balázs
Vezetőedző: Tomori Győző

A férfi NB I. 1. fordulójának mérkőzése:
SBS-EGER–DABAS KC VSE
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok.
Szeptember 11., szombat, 18.00.
Vezetik: Nagy Ferenc, Túróczy József
Jegyárak. Felnőtt 1000 ft, Diák/nyugdíjas: 500 forint
A mérkőzés védettségi igazolvány és személyazonosságot igazoló okmány együttes felmutatásával látogatható.

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton