A napi forma meghatározó lehet

A két újonc összecsapása az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt találkozó a férfi NB I. 4. fordulójában. A PLER-Budapest–QHB-Eger összecsapás késhegyre menő küzdelmet ígér. A pénteken 18 órakor kezdődő találkozó előtt Tóth Edmond vezetőedzőt kérdeztük az esélyekről.

– Jobb állapotban vagyunk, mint azt gondoltam a bajnokság ezen szakaszában – jelentette ki csapatunk edzője, Tóth Edmond. – Nem először mondom, hogy a nyitóforduló sikere jót tett a csapatnak, mentálisan sokat léptünk előre. A soron következő összecsapást azonban teljesen más megközelítésbe helyezzük, mint az eddigieket. Két hasonló stílusú csapat találkozik, a mérkőzés végkimenetele igazi értékmérő lehet a folytatásban.
Arra a kérdésre, hogy mi az ami eldöntheti a mérkőzést a szakember így válaszolt.
– Ahogy nálunk, úgy vélhetően a PLER-nél is még a csapatépítés időszakát élik, hiszen mindkét együttesnél jelentős változások voltak a nyáron – mondta. – Ezek tükrében úgy gondolom, a napi forma, a szerencse is fontos tényező lehet. A kapusok szerepe ismét felértékelődhet, bízom benne, hogy a mieink tartani tudják az eddigi kiváló formát.
A mérkőzésen várhatóan jelentős számú egri szurkoló is jelen lesz, ami újabb lökést adhat a csapatnak.
– A drukkerek támogatása mindig sokat számít, igyekszünk ebből is erőt meríteni – zárta szavait Tóth Edmond.
A PLER-Budapest az első három fordulóban nem szerzett pontot: időrendben a Tatabánya, a Gyöngyös és a Telekom Veszprém is meggyőző fölénnyel diadalmaskodott a fővárosiakkal szemben. A csapat legeredményesebb játékosa a 10 gólt jegyző horvát jobbátlövő, Bruno-Vili Zobec, míg egri oldalon a 17 találattal büszkélkedő algériai beálló, Abdeldjalil Zennadi áll a házi góllövőlista élén.

A férfi NB I. 4. fordulójának mérkőzése:
PLER-BUDAPEST (14.)–QHB-EGER (10.)
Budapest, Bud Aréna
Szeptember 22., péntek, 18.00.
Vezetik: Bíró Ádám, Kiss Olivér

A PLER-Budapest 2023/2024-es kerete
Kapusok: Kránitz Zoltán, Takács Ákos
Mezőnyjátékosok: Ács Péter, Alan Javor (horvát), Ignacy Bak (lengyel), Boros Máté, Farkas Tamás, Fekete Ádám, Fodor Martin, Gajdos Dániel, Holdosi Bence, Szerhij Petricsenko (ukrán), Simotics Mátyás, Maxim Sztrelnyikov (ukrán), Szunajko Filip, Szkokán Szabolcs, Tóth Ádám István, Várszegi Csongor, Vízler Máté, Zalai Balázs, Bruno-Vili Zobec (horvát)

A 4. forduló további párosítása
Szeptember 22., péntek
18.30: MOL Tatabánya KC–Dabas KC
Szeptember 23., szombat
18.00: Csurgói KK–HSA NEKA
18.00: Carbonex-Komló–FTC-Green Collect
18.00: Fejér B.Á.L.-Veszprém–OTP Bank-Pick Szeged
Szeptember 24., vasárnap
18.00: Balatonfüredi KSE–CYEB-Budakalász
Már lejátszották: Telekom Veszprém–HE-DO B. Braun Gyöngyös 49–31

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton