A tizenkettedik megyei rangadó következik az élvonalban

„A vészhelyzet elrendelése alaposan felforgatta a szerdai napunkat, nem túlzás azt állítani, hogy félkarú óriások lettünk a szurkolóink nélkül” – fogalmazott csapatunk vezetőedzője, Tóth Edmond a pénteken 18 órakor kezdődő HE-DO B. Braun Gyöngyös elleni megyei rangadó kapcsán, amelyet zárt kapuk mögött rendeznek.

A férfi NB I. 19. fordulójának mérkőzése:
SBS-EGER (9.)–HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS (3)
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, március 13., péntek, 18.00.
Vezetik: Hargitai Gábor, Markó Gábor
A két csapat eddig tizenegy alkalommal találkozott az NB I-ben: három döntetlen mellett ötször a Gyöngyös, háromszor az Eger diadalmaskodott. A megyeszékhelyen lejátszott mérkőzések tekintetében kiegyenlített a mérleg: egy döntetlen mellett két-két hazai és vendégsiker született.
A Kemény Ferenc Sportcsarnokban 2016 májusa óta nyeretlen a HE-DO B. Braun Gyöngyös. A legnagyobb arányú egri győzelem 2017 decemberében született, akkor négy góllal bizonyultunk jobbnak a megyei riválisnál.
– A vészhelyzet elrendelése alaposan felforgatta a szerdai napunkat, nem túlzás azt állítani, hogy félkarú óriások lettünk a szurkolóink nélkül – fogalmazott csapatunk vezetőedzője, Tóth Edmond. – Eger mindig is arról volt híres, hogy a drukkerek olyan hangulatot teremtenek, amivel az esetleges tudásbeli hátrányt is ki tudjuk egyenlíteni. Most ezzel a helyzettel kell megbirkózni, de őszintén mondom, fogalmam sincs mit hoz a mérkőzés. Amelyik csapat jobban fel tud pörögni, könnyebben alkalmazkodik a megváltozott miliőhöz, az kerülhet ki győztesen a párharcból. A Gyöngyös esélyei lényegesen megnövekedtek a zárt kapus találkozóval.
A mátraaljai gárda kiváló formának örvend. Az együttes tavasszal mind az öt bajnoki mérkőzését megnyerte, ráadásul a Ligakupában is biztosította helyét a legjobb négy mezőnyében. Az egriek egy hete Budakalászon nyertek, amivel nyolc fordulóval a hivatalos zárás előtt óriási lépést tettek a bennmaradás felé.

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton