Az új szezonban is fókuszban a drukkerek

Egészen pontosan két hét múlva újra bajnoki pontokért lép pályára az SBS-Eger együttese. Alábbi írásunkban összegyűjtöttük az új idényre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat.

Az elkövetkezendő szezonban olyan különlegességet kínálunk a Kemény Ferenc Sportcsarnokba kilátogató közönségnek, amire rég nem akadt példa. A fantasztikus meccshangulat évről-évre pontokban mérhető, a szurkolói légkör további erősítése érdekében pedig komoly lépéseket tettünk. Erről egyelőre további részleteket nem árulunk el, de annyi biztos, hogy érdemes lesz a helyszínen szurkolni a csapatnak.

A koronavírus-járvány az újonnan induló bajnokságra is hatással lehet, ezt figyelembe véve hoztunk döntéseket a bérletekre vonatkozóan. Hasonlóan az elmúlt szezonhoz, idén sem árusítunk diák és nyugdíjas bérletet. A jelenlegi állás szerint a védettségi igazolvánnyal rendelkező drukkerek előtt rajtolhat a bajnokság, arra azonban semmilyen garancia nincs, hogy a szezon valamennyi mérkőzésen fogadhatjuk a szurkolókat. Ezért a találkozókra ismét a jegyvásárlási lehetőséget helyezzük előtérbe. Belépőket a felnőttek továbbra is 1000, míg a diák és nyugdíjas szurkolók 500 forintért válthatnak közvetlenül a mérkőzés előtt, a Kemény Ferenc Sportcsarnok jegypénztárában. A Magyar Kupa és Ligakupa mérkőzések továbbra is ingyenesen megtekinthetők.

Idén is kibocsátunk Támogatói bérletet, amelyhez azok a személyek juthatnak, akik anyagi és erkölcsi hozzájárulásukkal lehetőséget biztosítanak számunkra az élvonalbeli szereplés hátterének megteremtésére. A bérlet tulajdonosa érdemben hozzájárul a klub működéséhez, utánpótlásprogramunk további fejlesztéséhez. A Támogatói Bérlet két fő részére biztosít belépést, kiemelt ülőhelyet és részvételi lehetőséget a mérkőzéseket követő állófogadáson.

Folytatjuk az országosan is egyedülálló utánpótlásbérlet-programunkat. A nálunk játszó összes gyermek szüleinek, hozzátartozóinak továbbra is megkülönböztetett figyelemmel kívánjuk meghálálni elkötelezettségüket a klub felé. Ezt a hálát, az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is az ingyenes Utánpótlás bérlet kibocsátásával fejezzük ki. Az Utánpótlás bérlet tizenegy hazai mérkőzésre biztosít ingyenes belépést a gyermek és két kísérője számára. Meggyőződésünk, hogy az itt kapott impulzusok csak tovább segítik a gyermekek fejlődését. Az Utánpótlás bérletek átvételéről később részletesen is beszámolunk.

A Veszprém és a Szeged elleni hazai mérkőzésekre speciális jegyértékesítésről döntöttünk. Az említett két találkozót kizárólag a Támogatói bérlettel rendelkezők tekinthetik meg ingyenesen. Az Utánpótlás bérlettel rendelkezők elővásárlási jogot élveznek. A belépőket közvetlenül a mérkőzések előtt kezdjük árusítani, a pontos menetrendről folyamatosan tájékoztatjuk majd a szurkolókat.

Honlapunkon a www.handballeger.hu oldalon már olvashatók a bajnoki és Ligakupa-mérkőzések időpontjai. Érdemes feljegyezni a dátumokat, amikor csatába indul szeretett csapatunk!

Megtisztelő támogatásukat és a fantasztikus meccshangulatot ezúton is, újra hálásan köszönjük! Találkozzunk a körcsarnokban!
Hajrá, Eger!