Családi okok miatt távozik

Első idényét követően távozik az Eger SBS Eszterházy együttesétől Adrian Tudor Radulescu. A 30 éves román kapus tavaly nyáron a norvég első osztályú Strindheim Handball Elites gárdájától érkezett a hevesi megyeszékhelyre, s hamar a szurkolók egyik kedvencévé vált.

 

– Sokakat meglepett a bejelentése. Miért határozott úgy, hogy továbbáll?

– Családi okok miatt döntöttem a váltás mellett – válaszolt Adrian Tudor Radulescu. – Feleségemnek komoly nehézséget okozott a magyar nyelv elsajátítása, emiatt nem tudott elhelyezkedni, munkát vállalni. Nagyon nehezen viseltem, amikor haza utazott Romániába és egyedül maradtam. Ez jelentette a legfőbb indokot a távozásra.

– Melyik mérkőzésre, eseményre emlékszik vissza a legszívesebben az elmúlt időszakból?

– Minden Egerben töltött nap emlékezetes marad. Nagyon sok új dolgot tanultam, amelyeket biztos vagyok benne, hogy kamatoztathatok a magánéletben és a sportban egyaránt. Köszönettel tartozom a közönségünknek, akik minden egyes mérkőzésen csodálatosan szurkoltak, biztos vagyok benne, hogy nélkülük az egri gárda már nem lenne NB I-es. Hálás vagyok a csapat körül dolgozóknak, Szabó Róbert elnök úrnak, aki egy csodálatos ember, és végül de nem utolsó sorban a csapattársaimnak. Tiszta szívből kívánok további sok sikert a klubnak!

– Lehet már tudni, hogy melyik ország, melyik csapatában folytatja?

– Egyelőre szeretném élvezni a nyári pihenőt. Semmi konkrétum nincs a pályafutásom további alakulását illetően. Korai még erről beszélni.

Sike Károly

Fotó: Lénárt Márton

2016. június 18.