Edzői szemmel: 16. forduló

A bajnokság 16. fordulójában egy hétközi mérkőzésen fogadta Rosta István csapata a Mezőkövesdi KC U23-as együttesét. A találkozó kilenc gólos egri győzelemmel zárult. A mérkőzésről a csapatok edzőit kérdeztük.

Molnár Ferenc
Fotó: Lénárt Márton

Molnár Ferenc, a Mezőkövesdi KC U23 edzője: – Voltak pozitívumok és negatívumok is a mérkőzésen. Sajnos első félidőben rosszul kezdtünk, nem vettük fel azt a tempót, amit egy ilyen mérkőzésen kellene. Rengeteg volt a ziccer hibánk, ami megbosszulta magát. Kisebb fegyelmezetlenségekből is elég sok gólt kaptunk. A második félidőben már jobb formánkat mutattuk, felzárkóztunk. De sajnos megint jöttek a ki nem dolgozott figurákból adódó hibák, és ezt az ellenfél kihasználta. Ezek ellenére azonban tényleg voltak olyan részei a mérkőzésnek, amelyek nagyon tetszettek, a hibákat pedig megpróbáljuk orvosolni.

Rosta István
Fotó: Lénárt Márton

Rosta István, az SBS Eger-Eszterházy edzője: – Olyan kilenc gólos győzelmen vagyunk túl, amivel azért messze nem lehetünk elégedettek, mert ez a pohár most félig üres inkább, mint tele van. A meccs előtti edzésen pont arról beszélgettünk, hogy a profizmus mit takar, most azonban jó pár játékos messze volt ettől a szótól. Nem felmentve őket, de nem könnyű játszani szerda délután, még a sereghajtó ellen sem, de ahogy az edzésen is mindig a maximumot várja el az ember, úgy a mérkőzésen is. Most azonban hiányérzetem van. Egy-két játékosnak volt jó teljesítménye, ennek örültem, de ez messze volt a jó teljesítménytől csapatszinten és egyéni szinten is. Pozitív, hogy senki nem sérült meg, és mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni. A meccset majd visszanézzük és próbáljuk a hibákat kijavítani. Készülnünk kell a jövő heti, Nyíregyháza elleni rangadóra, erre másfél hetünk van.

www.handballeger.hu

2015. február 20.