Edzői szemmel: a 17. forduló

Az SBS Eger-Eszterházy a bajnokság 17. fordulójában hazai pályán játszotta a tavaszi szezon egyik legjobban várt mérkőzését. A második helyezett Nyíregyházi KC elleni rangadón az Eger itthon tartotta a két pontot, és ezzel Rosta István csapata nagy lépést tett a feljutás felé. A mérkőzésről a csapatok edzőit kérdeztük.

Varga Zsolt

Varga Zsolt, a Nyíregyházi KC edzője: – Először is szeretnék gratulálni az Egernek! Azt gondolom, hogy ezen a mérkőzésen keveset hibáztak, koncentráltabban kézilabdáztak és magabiztosan nyertek. Összességében el is dőlt ennek a bajnokságnak a sorsa. Hat ponttal vezetnek előttünk, ez a csapat háromszor biztos, hogy nem fog kikapni.

Jól indítottuk a mérkőzést, vezettünk 3:1-re, majd fej-fej mellett haladtunk. Sajnos az első félidőben, a kapuban gyengébb volt a teljesítményünk és hiába lőttünk gólokat, de rendre mi is kaptunk.

A második félidő elején sajnos rengeteg technikai hibát vétettünk és így az Eger rengeteg potyagólt tudott lőni. Aztán váltottunk a védekezésben, ez jól sikerült, hiszen visszajöttünk a meccsbe. A végén már csak két gólt volt közte, de aztán megint kritikus időpontban hibáztuk el a hétméterest, utána a kipattanó ziccert is, és a legvégén egy újabb hiba is becsúszott. Ilyen kiélezett, szoros mérkőzésen ezek nem férnek bele. Sajnos a hibáinkat az Eger könyörtelenül kihasználta és megérdemelten nyert.

Rosta István
Fotó: Lénárt Márton

Rosta István, az SBS Eger-Eszterházy edzője: – Rangadót nyertünk. Az volt az első gondolatom, hogy ez férfimunka volt. Egy nagyon jó Nyíregyháza ellen játszottunk, aki komplett két sorral rendelkezett. A stratégiánk része volt, hogy a mérkőzés folyamán olyan előnyre tudjunk szert tenni, ami aztán ki is fog tartani a meccs végéig. Azért mert kevesebben vagyunk, pláne, hogy Halász Máté megsérült az első percekben, illetve Kocsis Csabi is végig félig sérülten játszott. Eléggé elfogytak a variációs lehetőségek, ezért próbáltam úgy forgatni a csapatot, hogy a meccsen végig előnyben játszunk, hiszen akkor mi tudjuk irányítani a játék menetét, tudjuk menedzselni az időt. Ez mindenképpen sikerült megvalósítani.

Nagyon komoly egyéni teljesítmények voltak, de én mégis inkább a csapatot emelném ki, hiszen a héten a munkájuk és a hozzáállásuk előrevetítette azt, hogy ilyen szép eredmény fog születni. A második félidőben azért volt egy hullámvölgyünk, ott eléggé sokat hibáztunk. Nyilván, ha az nincs, akkor magabiztosabban nyerünk, de így is végig uraltuk a mérkőzést, egy nagyon szép győzelmet arattunk és ezzel bebizonyítottuk, hogy tudunk mi rangadót nyerni Egerben.

Nagyon szépen köszönjük a szurkolók támogatását, nagyon jó hangulat volt, hiszen Nyíregyházáról is egy nagyon komoly B közép érkezett. Ilyen meccsekért érdemes edzeni, ezt mondtam a fiúknak a meccs előtt, meccs után pedig gratuláltam nekik, de az élet nem áll meg, vasárnap már Orosházára utazunk. A következő kilenc fordulóban nekünk az a feladatunk, hogy a pontjaink számát úgy növeljük, hogy végül elérjük a nagy álmunkat. Most ünneplünk, ennek van itt az ideje, de utána folytatjuk a munkát.

 

www.handballeger.hu
2015. március 3.