Erima bajnokság eredményei

Elkezdődtek a küzdelmek megyei szinten az Erima bajnokságban.

U 10-es (2002. január 1-jén és később születettek) fiú csapatunk múlt szerdán Gyöngyösön vendégszerepelt. A két mérkőzésről Hevér Tibi, a csapatot kísérő és edző játékosunk számolt be.

– Január 30-án, Gyöngyösön a Kálvária Csarnokban játszottak a gyermekek. 2×15 perc volt a játékidő.

Az első meccsen sajnos nagyon kikaptunk 36-4 re a Gyöngyösi KK csapatától. 4-3-ig szoros volt a mérkőzés, partiban voltunk abszolút a Gyöngyössel. Azután letámadtak minket és a megilletődött egriek sorra adták el a labdákat, amiből rendre ziccereket kaptunk.

A második meccs előtt leültettem a fiúkat és megbeszéltük az előző meccs hibáit, illetve, hogy mit szeretnék látni tőlük a védekezésben és a támadásban. A fiúk szépen megvalósítottak mindent a korábban megbeszéltekből és ennek köszönhetően a félidőben vezettünk 6-4-re Kemény Ferenc Sportiskola ellen. Egészen a 24. percig sikerült ezt tartanunk, addigra a fiúk teljesen elfáradtak és így végül kikaptunk 10-9-re egy utolsó másodpercben kapott góllal.  Összességében elégedett vagyok a csapattal, jól játszottak, ügyesek voltak és láttam rajtuk, hogy győzni akartak. Nem adjuk fel, készülünk tovább és legközelebb nyerni fogunk.

A mérkőzések jegyzőkönyve:

SBS Eger-Eszterházy- Gyöngyösi KK (4-13) 4-36

Egri gólszerzők:

Prokaj Dániel 2 gól

Kakuk Roland 1 gól

Farkas András 1 gól

 

Kemény Ferenc – SBS Eger-Eszterházy (4-6) 10-9

Egri gólszerzők:

Prokaj Dániel 1 gól

Kakuk Roland 7 gól

Farkas András 1 gól

 

A csapat tagjai:

Bukta Ádám

Talpas Dominik

Vass Roland

Prokaj Dániel

Diczkó Dániel

Garai Balázs

Kakuk Roland

Farkas András

Roha Renátó

Mirkovszky Zsolt

 

Gratulálunk a fiúknak!

HAJRÁ EGER!

 

handballeger.hu; 2013. február 5.; Fotó: Lénárt Márton