Erre elégedetten csettinthetünk

Tisztes helytállás? Ez több volt annál! Az elmúlt hetekben ismét felfelé ívelő pályára lépett SBS-Eger közönségszórakoztató mérkőzésen nyolcgólos különbséggel maradt alul a Telekom Veszprémmel szemben.

Bátran kezdett a hazai gárda, az álmoskás veszprémiekkel szemben a 8. percben már 6–3-ra vezettek a mieink. A bakonyiak trénere, Momir Ilics időkéréssel igyekezett ébresztőt fújni, de jelentős változást nem hozott a játékba. A 18. percben vette át először a vezetést a Veszprém (9–10), elsősorban a szélvészgyors horvát balszélső, Manuel Srtlek gólerős játékának köszönhetően. A félidő hajrája ismét döntetlen állásról kezdődött (13–13), a szünetre kétgólos előnnyel vonulhattak Ligetvári Patrikék.
A térfélcserét követően a Veszprém tovább növelte előnyét, a legnagyobb különbség a 49. percben mutatkozott, amikor 22–31-es állás szerepelt az eredményjelzőn. A mieink azonban a jelentős hátrányban sem adták meg magukat, sikerült felzárkózni öt találatra (27–32), de a végjátékban ismét a rekordbajnok volt eredményesebb.
A mieink csupaszív játékát vastapssal jutalmazta az egri közönség. Sokszor szemet gyönyörködtető játékkal szereztük góljainkat, s ha egy picit koncentráltabbak vagyunk, akár szorosabb eredmény is születhetett volna a világsztárokkal szemben.

 

A férfi NB I. 9. fordulójában:
SBS-EGER–TELEKOM VESZPRÉM 28–36 (15–17)
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, 750 néző. V: Asztalos B., Szalay Z.
EGER: BALOGH T. – Lezák 3 (3), PULAY 4, TOTH R. 1, Machác 4, Bernatonis 2, Száva 1. Csere: Kiss G., Kovács M. 3, Tóvizi 1, Holdosi 2, Lakosy 3, SZUHAREV 4. Edző: Tóth Edmond
VESZPRÉM: Cupara – J. Omar, Maqueda 2, Sipos A. 3, NILSSON 7,  Lauge, STRLEK 5 (1). Csere: Corrales (kapus), Lékai, Blagotinsek, 2, ILIC Z. 4, Ligetvári 1, Dörnyei 1, Lukács P. 3, MAHÉ 8 (1) Edző: Momir Ilics
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–3, 12. p.: 6–5, 18. p.: 9–10, 24. p.: 11–12, 36. p.: 18–22, 42. p.: 20–25, 48. p.: 22–29, 54. p.: 25–32
Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2.

 

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton