Ettől már csak jobb lehet

Nem tudta tartani a lépést a jóval nagyobb lehetőségekkel bíró Ferencvárossal a DVTK-Eger. A férfi NB I nyitányán a mieink több meghatározó játékosukat nélkülözve, könnyű prédának bizonyultak a fővárosiak számára.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a nyáron igazolt játékosok közül Rolandas Bernatonis, Gregor Lorger, Rédei István és Molnár Balázs adminisztrációs okok miatt az első mérkőzésen még nem léphetett pályára, ami alapjaiban meghatározta a mérkőzés alakulását. A mieink mindössze tíz mezőnyjátékossal és egy kapussal igyekeztek felvenni a versenyt.
Az egriek 4–3-as állásnál a 4. percben vezettek utoljára, majd a fővárosiak folyamatosan léptek el ellenfelüktől. A 41. percben már tízgólos különbség (22–12) szerepelt az eredményjelzőn.
A mieinket a súlyos vereség ellenére sem érheti kritika. Repóth Dánielék tisztességgel küzdöttek, ezt a mérkőzést nem a pályán veszítettük el.
A férfi NB I 1. fordulójában:
Ferencvárosi TC–DVTK-Eger 30–18 (17–10)
Elek Gyula Aréna, 300 néző. V.: Bíró Á., Kiss O.
FTC: Mijatovics – BUJDOSÓ 5 (3), ANCSIN 5, Schuch, Debreczeni 3, ORJONIKIDZE 4, Pálos 3. Csere: ZERNOVIC (kapus), Mikita 1, OLÁH T. 3, Pordán 1, Bali, Holdosi 1, Szakály 2 (1), Kiss B. 1, Kovacsics 1. Edző: Horváth Attila.
EGER: REPÓTH – Lezák 3, Kiss G. 1, Takács B. 4 (3), Hegedüs M. 2, Dobó Zs. 2, SZEPESI I. 4. Csere: Bajorhegyi, Füzi 2, Tóth R., Vaskó, Szepesi N. Edző: Tóth Edmond.
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–4, 12. p.: 8–6, 18. p.: 12–7, 24. p.: 15–8, 36. p.: 18–11, 42. p.: 22–13, 48. p.: 24–14, 54. p.: 28–17.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/3.
tippmix_CMYK
Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton
2018. szeptember 1.