Harminc mérkőzésen szerzett 284 találatával az Eger SBS Eszterházy irányító játékosa, Zelei Botond vehette át a 2015/16-os ifjúsági NB I gólkirályának járó serleget. A 18 éves kézilabdázó csapatával a 14. helyen zárt a tizenhat együttest felvonultató mezőnyben.
– A csapat gyengébb szereplése mellett egyéni elismeréssel vigasztalódhat! Gondolom felemásak az érzések.
– Ahogy mondja – válaszolt Zelei Botond. – Szerettünk volna a mezőny első tíz csapata között végezni, ám a fontos meccseket nagy részt nem sikerült megnyerni. Adódtak ugyan emlékezetes győzelmek, példaként említhetem az áprilisi mezőkövesdi sikerünket, de az esetek többségében sajnos alulmaradtunk.
– Mit gondol, milyen tekintetben vannak elmaradásaik a mezőny többi csapatához képest?
– Úgy gondolom, a riválisok többet tudnak együtt edzeni, ezáltal egységesebbek, jobban működik a csapatjáték. Mi többségében együtt készülünk az U23-asokkal, a csapatunkban nem egy még serdülő korú játékos is szerepel. Olykor elég vegyes vágott az együttesünk.
– Fárasztó idényt tudhat maga mögött?
– Hétről-hétre pályára léptem az U23-as és az ifjúsági együttes bajnoki mérkőzésein, emellett a felnőttcsapat edzéseit látogattam, ahol nyolcszor kerültem keretbe. Sok meccs van a hátam mögött, a felnőttek között pedig a rájátszás ideje alatt alaposan megnőtt a feszültség, ami mentálisan is megterhelő volt. Emellett most érettségizem, elég sűrű a programom. Ha minden igaz, jövőre már csak az U23-ban szerepelhetek, emellett lehetőség szerint szeretnék majd kettős igazolással, valamely másodosztályú klubnál is folyamatosan játszani.
Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton
2016. június 8.