Fogást kell találni a Dabason

„A Dabas játéka jobban fekszik nekünk mint a Gyöngyösé, emiatt lehetünk egy kicsit bizakodóbbak” – fogalmazott a szombaton 18 órakor kezdődő találkozó kapcsán csapatunk vezetőedzője, Tóth Edmond.

A férfi NB I. 7. fordulója:
DABASI KC VSE (7.)–SBS-EGER (9.)
Dabas, OBO Aréna, október 19., szombat, 18.00.
Vezetik: Paska Dániel, Vastag Sámuel.
– Legutóbbi ellenfelünkhöz, a Gyöngyöshöz hasonlóan a Dabas is az NB I. egyik stabil középcsapatának számít – fogalmazott együttesünk vezetőedzője, Tóth Edmond. – Viszont a játékuk talán jobban fekszik mint a megyei riválisé, emiatt lehetünk egy kicsit bizakodóbbak. Ennek ellenére őket tartom az esélyesebbnek. Egyértelmű, hogy bravúrra lesz szükség a pontszerzéshez.
A dabasiaknál eltiltás miatt Lepsényi Sándor és Halász Levente továbbra sem szerepelhet. Tomori Győző vezetőedző két meghatározó játékosát veszítette el a mérkőzésre.
– Tavaly szoros meccseket játszottunk a Pest megyeiekkel, de egy év alatt mindkét csapat átalakult – folytatta Tóth Edmond. – Ellenfelünk jól erősített a nyáron, Marko Krismancsics személyében a török Besiktastól igazoltak szerb irányító játékost, aki lassan vezéregyénisége lesz a csapatnak. Az egyik fontos feladat lehet az ő hatástalanítása. Megpróbálunk megbirkózni a feladattal, a lehetőségekhez képest igyekeztünk minél jobban felkészülni az összecsapásra.
A csapat a héten a junior korú ökölvívók országos bajnoksága miatt nem tudott a Kemény Ferenc Sportcsarnokban edzeni, ami azért megnehezítette mindennapi munkát. Papp Gabrielék gyakoroltak Füzesabonyban, az Eszterházy-csarnokban és Mezőkövesden is.

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton