Galgócról igazoltunk beállót

A szlovák első osztályban szereplő HC Sporta Hlohovec együttesétől érkezik csapatunk legfrissebb szerzeménye. A magyar ajkú 24 éves Papp Gabriel, beállóként és középső védőként vár majd bevetésre. Isten hozott, Gabi!

Papp Gabriel a sportág alapjait Kassán, majd a Mol-Pick Szeged utánpótlásában sajátította el, de Juan Carlos Pastor döntése értelmében a Tisza-partiak NB I-es felnőttcsapatban már nem mutatkozhatott be. A Szegeden töltött idő azonban abban feltétlen megerősítette, hogy a magyar élvonalban szerepelni kiváltság, s ezért hajlandó keményen megdolgozni.
– Kiváló mentalitású játékosról van szó, akit fűt a bizonyítási vágy – jellemezte Pappot csapatunk vezetőedzője, Tóth Edmond. – Beleillik az elképzeléseinkbe, hiszen olyan ambiciózus fiatal aki eltökélt, hogy megmutassa magát a legjobbak közt. A posztjához jó fizikai adottságokkal rendelkezik, védekezésben pedig Kiss Gergővel alkothat középső védőpárost.
Papp Gabriel a szlovák első osztályban szereplő HC Sporta Hlohovec együttesétől érkezik a hevesi megyeszékhelyre. Galgócon már a második időszakát töltötte. Korábban a német harmadosztályban szereplő Vfl Fredenbeck alkalmazásában állt.

Névjegy
Papp Gabriel
Születési idő: 1995. december 18.
Születési hely: Kassa
Magasság/súly: 198 cm/100 kg
Posztja: beálló
Korábbi klubjai: 1.MHK Košice (szlovák, 2011-2014), Mol-Pick Szeged (2014-2016), HC Sporta Hlohovec (szlovák, 2016-2017), Vfl Fredenbeck (német 3. liga, 2017-2018), HC Sporta Hlohovec (2018-2019)

Sike Károly