Megjárták a poklot, év végére azonban kemény munkával visszakapaszkodtak az őket megillető helyre SBS-Eger NB I-es csapatának játékosai. Tóth Edmond vezetőedzőt szezonértékelőre kértük, aki a múlt és a jelen mellett a jövőbeli vágyairól is szót ejtett.

– A bajnoki tabella tizedik helyéről várhatják a februári folytatást. Az ősszel nyolc mérkőzésen öt pontot szereztek ráadásul úgy, hogy ezeket egytől egyig élcsapatoktól rabolták. Erőn felül teljesítettek?
– Azok ismeretében amiken keresztül mentünk, akár helytálló is lehet ez a felvetés – válaszolt Tóth Edmond. – A novemberi újraindulást megelőzően nagyon sok idő telt el mérkőzések nélkül. Ennek ellenére az év végi hajrában hoztunk bravúrpontokat, az FTC vendégeként aratott győzelem és a gyöngyösi pontszerzés egyértelműen ez a kategória.

– A szezonnyitó komlói találkozó után jött a hidegzuhany: tizenhat játékosból tizenöt és valamennyi stábtag megfertőződött a koronavírussal. Emlékszik, hogy mi volt az első gondolata a pozitív teszteredmények után?
– A legszörnyűbb a tehetetlenség volt, hiszen nem tudtuk, hogy hol lesz ennek a vége. Az NB I-es csapatok közül elsőként fertőződtünk meg, akkor még mindenki csak találgatott, hogy mennyi időt kell majd kihagyni. Aztán jött az Országos Sportegészségügyi Intézet ajánlása a visszatérésre vonatkozóan, s ekkor már biztosak voltunk benne, hogy rengeteg munka veszett kárba.

– Rendkívül mélyről jöttek vissza. Egy újabb alapozás kezdődött, március óta a sokadik hét mérkőzés nélkül. Miből merítettek erőt a folytatáshoz?
– Nem volt probléma, nagyon profin gondolkodnak a játékosaink. A karantén időszak, a közös kirekesztettség talán még elszántabbá és harcosabbá tette a társaságot. Vártuk, hogy újra munkába állhassunk, s megmutathassuk magunkat. Mérkőzések nélkül a felkészülési időszakba belefásulhat az ember, amikor valaki holtpontra került, együtt igyekeztünk új lendületet venni.

– Mondhatjuk, hogy a Komló elleni siker alkalmával átszakadt egy gát? Több hónapos böjt után nagyon ki lehettek már éhezve a győzelemre.
– Nagyon szerettünk volna nyerni, s újra pozitív élményeket szerezni. Mérkőzésünk se volt hosszú ideig, nemhogy sikerélmény. A Gyöngyös elleni hazai vereség után rendkívül csalódottak voltunk, de a tapasztalatok birtokában biztos voltam benne, hogy a soron következő Komló elleni találkozót már sikerrel vesszük.

– Mit gondol, mi lehet a csapat legfőbb ereje? Sikerült már elsajátítani azt a játékot, amit megálmodott?
– A csapatkohézió ami jelenleg a legfőbb erényünk. Kétségkívül remek közösség formálódott. Szakmailag még nem tartunk ott, ahol normál helyzetben tarthatnánk. A vírus miatti kényszerű leálláson túl, az előszezonban meghatározó játékosaink bajlódtak sérüléssel, a felkészülés nagyrészt nélkülük zajlott.

– Az elmúlt hetekben többször is úgy vélekedett, hogy ebben a bajnokságban bármi előfordulhat. Ennek tükrében akár mi is szövögethetünk merészebb álmokat, minthogy a kiesés ellen küzdjünk?
– Mindig magasabbra teszem a lécet mint a bennmaradás kiharcolása, bár kétségkívül ez az elsődleges cél. Normál helyzetben ez a csapat a 9–10. hely elérésére is képes lehet. A jelenlegi nem szokványos viszonyok közt azonban dőreség lenne jóslatokba bocsátkozni. Tavasszal csúcsterhelés vár ránk, soha ennyi meccset nem játszottunk még, mint ami júniusig vár ránk. Reméljük, hogy a sérülések elkerülnek bennünket, mert az számunkra súlyos következményekkel járhat, de egy-egy formahanyatlás is okozhat nehézségeket. Bízom benne, hogy nem akad hátráltató tényező, s akkor tavasszal még jobbak lehetünk.

– Mennyire volt nehéz alkalmazkodni a zártkapus meccsekhez? Szurkolók nélkül elég rideg a csarnok.
– Bíztunk benne, hogy átvészeljük ezt az időszakot, azonban ahogy jöttek a mérkőzések úgy tudatosult egyre jobban a mindenkiben, hogy milyen sokat jelentenek nekünk a szurkolók. Teljesen más hőfokon kézilabdázunk a drukkerek előtt, mint az üres csarnokban. Az ellenfeleinknek persze jó, hogy ezzel a szabályozással a legfőbb méregfokunkat húzták ki. Az öltözőben folyamatosan téma a szurkolók hiánya, a régi játékosok rendszerint felemlegetik az ifjaknak, hogy mi vár rájuk, ha végre ismét megtelik élettel a csarnok. Már alig várjuk!

– Ha lehetne egy kívánsága tavaszra, mi lenne az?
– Egyértelmű, szeretnénk szurkolók előtt játszani! Ez már hozná magával az eredményeket is. A sportoló azért dolgozik, hogy szórakoztassa a publikumot. Nagyon várjuk már, hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba, s ismét egymásra találjon az egri kézilabdás közösség.

Sike Károly
Fotó: Huszár Márk