Hegedüs a szezon végén távozik

Egy év egri szerepvállalás után maga kérte szerződése felbontását Hegedüs Márk, aki nyáron a megyei rivális HE-DO B. Braun Gyöngyös együtteséhez igazol.

Az idény végén távozik a DVTK-Eger csapatától Hegedüs Márk. A 26 éves beálló maga kérte a szerződése felbontását, amit a klubvezetés elfogadott.
– Azért sem gördítettünk akadályt a távozása elé, mert olyan játékosokat szeretnénk a sorainkban tudni, aki elkötelezettek a klub iránt – fogalmazott Szabó Péter szakmai igazgató. – Márk menni akar, amit tiszteletben tartunk.
Hegedüs Márk tavaly nyáron a bajnoki címvédő Mol-Pick Szeged együttesétől érkezett, egri színekben 21 mérkőzésen eddig 53 gólt szerzett.
– Rendkívül kedvező ajánlattal kerestek meg a gyöngyösiek, amire nem mondhattam nemet – fogalmazott Hegedüs Márk. – Nem így terveztem az egri időszakot, de az élet mást hozott. Nagyon sok igaz barátra tettem szert a hevesi megyeszékhelyen, amiért rendkívül hálás vagyok a sorsnak. Szeretnék úgy távozni a csapattól, hogy megőriztük NB I-es tagságunkat, s őszintén kívánom, hogy a jövőben szebb korszak köszöntsön az egyesületre.

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton