Helyünk van az NB I-ben

A várakozásoknak megfelelően szerepel első NB I-es idényében az Eger SBS Eszterházy férficsapata, amely rövid idő alatt elnyerte a közönség szimpátiáját.

– Mi az, amitől a leginkább tartott a bajnokságot megelőzően?
– Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen fogadtatása lesz a városban az élvonalbeli kézilabdának – válaszolt Szabó Róbert, a klub társadalmi elnöke. – Ez a félelmem azonban mára teljesen eloszlott, a nézők minden egyes hazai összecsapáson megtöltötték a Kemény Ferenc Sportcsarnokot. Megmutatkozott, hogy Egerben van igény a minőségi kézilabdára, a mérkőzéseink látogatottsága bőven meghaladja az NB I-es átlagot. A nézőszámok alapján minden kétséget kizáróan a mezőny első feléhez tartozunk.
– A nézők szimpátiáján túl, más nyereséget is felmutathatnak. Mit tart az elmúlt hónapok legnagyobb sikerének?
– Az áldozatos szurkolók támogatását feltétlen. Ezen túlmenően, az igazi sikert egyértelműen az jelentené, ha így együtt, ez a nagy közösség, a bajnokság végén annak örülhetne, hogy a pályán elért eredmények alapján továbbra is helyünk van a legjobbak között. Akkor leszünk még igazán sikeresek, ha meg tudjuk hosszabbítani az élvonalbeli tagságunkat. Ez egy nagyon komoly feladat. Az ősszel minden egyes győzelem visszaigazolást is jelentett a munkára, s erőt ad az előttünk álló megmérettetésekhez.
– Az eredmények tekintetében van hiányérzete?
– Lehetne, hiszen ahogy a mondás tartja: evés közben jön meg az étvágy. Akadt olyan mérkőzésünk, amelyen komoly győzelmi esélyeink adódtak, aztán apróságokon ugyan, de kicsúszott a kezünk közül a két pont. Említhetném a Cegléd vagy a szomszédvár Gyöngyös elleni összecsapást is. Nagyon kevés különbségek vannak, több esetben a rutintalanságunk miatt szenvedtünk vereséget. Nincs ok a szégyenkezésre!
– Mit gondol, mi lehet az előre lépés záloga?
– Nagyobb rutint csak a mérkőzések során szerezhet a gárda. Mint már annyiszor említettem, mi a játékosállományt és az anyagi lehetőségeket tekintve is kiscsapatnak számítunk, de igyekszünk becsülettel küzdeni. Nem vagyunk csalódottak a magunk mögött hagyott időszakot illetően, tavasszal számos olyan mérkőzés vár ránk, ahol javíthatunk a helyezésünkön. Az ellenfeleink már jól tudják, hogy nem vehetnek félvállról bennünket, hiszen ez esetben könnyen pórul járhatnak.
– Idény közben Vasko Dimitrovszki és Halász Máté személyében két játékos is távozott a klubtól. Milyen tervek vannak a pótlásukra?
– Dolgozunk az ügyön. Minőségi kézilabdázókat azonban év közben nehéz találni, azokhoz ugyanis általában ragaszkodnak a klubjuknál. Olyan játékosokat szeretnénk, akik komoly segítséget képesek nyújtani céljaink elérése érdekében. Mozdítható magyar játékost szinte lehetetlen találni, így vélhetően külföldről kell igazolni.
– Az anyagi lehetőségek tekintetében mennyire derülátó az új év kapcsán?
– Az előre lépés egyik kulcsa, a további anyagi források bevonása lehet. Bízom benne, hogy a csapat az elmúlt időszakban bizonyította a döntéshozóknak, hogy érdemes a klubéletben szerepet vállalni. Köszönettel tartozunk névadó szponzorainknak, Eger önkormányzatának, az SBS Kft-nek valamit az Eszterházy Károly Főiskolának, valamint a Hesi Kft-nek, a Detki Keksz Kft-nek további minden segítőnknek ezért a szép időszakért. Bízom benne, hogy a jövőben is gyümölcsöző lesz a kapcsolat.
Sike Károly
Fotó: Nemes Róbert
2015. december 23.