Jelentjük, a feladat teljesítve

Kötelező győzelmet aratott a sereghajtó Vecsés vendégeként a DVTK-Eger. Monoron nemcsak két pontot szereztünk, hanem visszanyertük a sérüléséből felépülő Bajorhegyi Ádámot is.

Az első félidő utolsó tíz percében kezdett nőni a két csapat közti különbség, s a szünetre már háromgólos előnnyel vonulhattak a mieink. A fordulás után egyre nagyobb fölénybe került a vendégcsapat. A 45. és az 55. perc között 9–2-es szériát futottak Rédei Istvánék, aminek köszönhetően kialakult a mérkőzés legnagyobb különbsége (22–33). A hajrában Hegedüs Márk begyűjtötte harmadik kétperces büntetését, ami kizárással járt. Az esetet követően faragott hátrányából a Vecsés, elkerülve a kétszámjegyű vereséget.
A mérkőzésen először léphetett pályára januári térdműtétje után Bajorhegyi Ádám. A legeredményesebb játékosunknak ezúttal Lezák Áron számított, aki ezt megelőzően a Csurgó ellen, novemberben lőtt hat gólt bajnoki mérkőzésen.
A férfi NB I. 19. fordulójában:
VECSÉSI SE–DVTK-EGER 26–35 (14–17)
Monor, Városi Sportcsarnok, 100 néző. V.: Bonifert F., Oláh V.
VECSÉS: Kránitz – Radoszavljevics 4, TAKÓ 9 (3), Benmiloud 3, Marczinkó, Vojinovics, Antal L. Csere: Vitáris, Kálomista (kapusok), Simányi 1, Nagy A., Antal M., Győrfi 1, Lendvay, ÚJVÁRI 7, Vízler 1. Edző: Damír Sztojanovics.
EGER: LORGER – LEZÁK 6 (2), Rédei 4, Takács B. 2, HEGEDÜS M. 5, BERNATONIS 5, Molnár B. 3. Csere: Repóth (kapus), Füzi 2, Kiss G., Dobó Zs. 2, Szepesi I. 2, Vaskó, Schmid 4, Bajorhegyi, Tóth R. Edző: Tóth Edmond.
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–3, 12. p.: 8–7, 18. p.: 9–11, 24. p.: 11–14, 36. p.: 15–18, 42. p.: 17–21, 48. p.: 19–26, 54. p.: 21–31.
Kiállítások: 6, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 5/3, ill. 3/2.
Sike Károly
Fotó: Bók Tamás