Jeles az élvonalban

Ötödik szezonunkat töltöttük a férfi NB I-ben, amire komoly mérföldkőként tekintünk. Az elmúlt fél évtizedben az élvonal meghatározó tagjává váltunk, amely sok ember munkáját dicséri. Újonnan induló sorozatunkban őket is bemutatjuk a nagyérdeműnek.

Kezdjük a számokkal. Az elmúlt öt évben lejátszottunk 135 bajnoki mérkőzést, 44 alkalommal örülhettünk győzelemnek, játékosaink összesen 3359 góllal terhelték az aktuális ellenfelek kapuját. Ez idő alatt 51 játékos húzta magára a csapatunk mezét. Az NB I-es versengéssel párhuzamosan, elhódítottuk az első alkalommal kiírt Ligakupát. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy az ország legnagyobb tradíciókkal rendelkező csarnokaiban öregbíthettük a város és a szponzoraink hírnevét.
Közösséget építettünk, amely már a hétezer főt is meghaladja, generációkat megmozgatva. Ennek tagjai a mérkőzéseinken megtöltik a Kemény Ferenc Sportcsarnok lelátóját, sőt egyre gyakrabban az idegenbeli összecsapásokon is hallatják a hangjukat. Eger és közvetlen vonzáskörzetének a világ egyik legdinamikusabban fejlődő sportágában kínálunk tanulási és szórakozási lehetőséget. Számos világsztárt láttunk vendégül, akik örök emlékként ragadtak meg az emlékezetünkben.
A jeles alkalomból az elkövetkezendő hetekben portré sorozatot indítunk, amelyben azokat a segítőket mutatjuk be, akik a nagyközönség előtt kevésbé ismertek, mégis elévülhetetlen érdemeik vannak a sikerekben.
A szurkolóinkat pedig egy különleges játékra invitáljuk, amelynek részleteiről egy másik cikkben hamarosan részletesen is beszámolunk.

 

Sike Károly
Fotó: Nemes Róbert