Kézilabdázni kell, a szó legnemesebb értelmében

Balatonfüreden folytatja szereplését az Eger SBS Eszterházy a férfi NB I 15. fordulójában. Rosta István edző szerint minden lehetőséget meg kell ragadni a felzárkózásra.

 

Balatonfüredi KSE (3.)–Eger SBS Eszterházy (11.)

Balatonfüred, péntek, 18.00. V.: Hargitai, Markó.

A füredieknek a bravúrgyőzelmeken túl több fájó pontvesztéssel is szembesülniük kellett. Hat hazai mérkőzésükből azonban ötöt megnyertek, egyetlen vereségüket (22:23) a Balmazújvárostól szenvedték el Zdolik Bencéék. Az egriek teljesítménye is eléggé hullámzó, az Orosháza elleni hétvégi parádés győzelem után azonban a Balaton partjára ismét sikerélménnyel hátuk mögött, plusz lelki töltettel érkezhetnek Kocsis Csabáék.

– Az Orosháza elleni mérkőzésen ismét megerősítést nyert, hogy továbbra is csapatban kell gondolkodnunk, csak akkor lehetünk sikeresek – fogalmazott Rosta István, az egriek edzője. – A Balatonfüred erejét már megtapasztalhattuk, számos válogatott játékost tud a gárda a soraiban, Fazekas Nándor pedig továbbra is klasszis. Nekünk ezen a mérkőzésen kézilabdáznunk kell, a szó legnemesebb értelmében. A riválisok szépen gyűjtögetik a pontokat, elég csak a PLER Csurgó elleni aratott hétközi sikerét (26:22) említeni. Minden lehetőséget meg kell ragadni a felzárkózásra. A keretből Zelei Botond ezúttal az ifjúsági mérkőzésen kap lehetőséget, helyette Repóth Dániel kerülhet csapatba.

Története első hazai NB I-es mérkőzését a Balatonfüreddel játszotta a megyeszékhelyi gárda. A szeptember 2-i találkozón 800 néző előtt 28:20-ra nyert az edzőként Csoknyai István vezette füredi gárda. A találkozón egri részről Padla József bizonyult a legeredményesebbnek, aki öt gólt szerzett.

Sike Károly

Fotó: Lénárt Márton

2015. november 20.