Kiss Geri megálmodta

Tóth Edmond csapata küzdőszellemét dicsérte, míg Nagy Károly amiatt csalódott, hogy nem tudtak élni a kiharcolt előnnyel. Dobó Zsolt Kiss Gergő álmát is felidézte, Bíró Balázs pedig a lélektant emelte ki. Így látták a főszereplők az Eger SBS Eszterházy–Ceglédi KKSE (29–27) mérkőzést.

Tóth Edmond, az egriek vezetőedzője: – Ismét bebizonyosodott, hogy nekünk nem igazán fekszik a ceglédiek támadójátéka. A beálló, az átlövők nagyon sok gondot okoztak. Ennek ellenére az utolsó vérig küzdöttünk. Néhány játékosom számára idegen poszton is kimagaslóan teljesített. Dobó Zsolt irányítóként a hátán vitte a csapatot. Előzetesen úgy gondoltam, a sokgólos meccs nem nekünk kedvez majd. Tévedtem.

Nagy Károly, a ceglédiek vezetőedzője: – Nagyon jól felkészített Eger fogadott bennünket, amely úgy harcolt, mintha az életéért küzdene. Főleg a baloldalról kaptunk sok olyan gólt, amire előzetesen készültünk, s sajnos a kapusteljesítményünk is elmaradt a várttól. Ennek ellenére a mérkőzés nagy részében vezettünk, de egyszer sem tudtuk stabilizálni az előnyünket. Ilyen a sport, tanulunk a hibákból. Jövő héten hazai környezetben megpróbáljuk feledtetni a vereséget.

Dobó Zsolt, az egriek balátlövője: – Úgy kellett ez a siker, mint egy falat kenyér. Kiss Geri megálmodta, hogy kinyílik a gólzsák. Hiába vezetett sok esetben az ellenfél, nem tudtak bennünket megtörni. Egységesek voltunk, mindenki küzdött, le a kalappal a társak előtt. Egész héten hatalmas feszültségben készültünk, ami még erőssebben összekovácsolt bennünket. A közönség a kritikus időszakokban rengeteg erőt adott, amiért nem tudunk elég hálásak lenni nekik.

Bíró Balázs, a ceglédiek irányító játékosa: – A találkozó előtt két verzió tartottam lehetségesnek. Az egyik, hogy a mérkőzés tétje és fontossága összeroppantja az egrieket, a másik, hogy ezzel ellenkezőleg felspanolja. Láthatóan az utóbbi történt. Idegenben huszonhét lőtt góllal, lehetne meccset nyerni, a kapott gólok száma ami bosszantó. A 45. percig „ült” a játékunk, akkor következett egy kritikus időszak, ami után megfordult a mérkőző felek lélektana.

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton
2017. február 26.