Meg kell próbálni a lehetetlent

Az OTP Bank-Pick Szeged már a bajnoki döntő biztos résztvevőjeként érkezik Egerbe, emellett a Magyar Kupa májusi négyes döntőjében is nagy célokért küzdhet. A világsztárok sorát felvonultató Tisza-parti gárda szombaton 18 órakor fut ki a Kemény Ferenc Sportcsarnok parkettjére. A találkozóra a mérkőzést megelőzően is válthatnak jegyet az érdeklődők.

Általános vélekedés: ahhoz, hogy a QHB-Eger megőrizze élvonalbeli tagságát a hátralévő négy fordulóban további pontokat kell szerezni. A Szeged, FTC, Komló, Fejér B.Á.L.-Veszprém négyesből kétségkívül a Tisza-partiak elleni találkozó a legnehezebb, de ez nem azt jelenti, hogy a játékosaink feltartott kézzel lépnek majd pályára.
– Csodaszámba menne a pontszerzés, de meg kell próbálni – jelentette ki csapatunk edzője, Tóth Edmond. – Nem példátlan a sportágban, hogy alacsonyabban jegyzett együttes képes meglepni élcsapatokat, meglátjuk, hogy mi meddig jutunk. Reményeink szerint újra teltházas mérkőzés lesz, nekünk pedig ilyen publikum előtt kutya kötelességünk beleállni a csatába. Hogy ez mire lesz elég majd kiderül, úgy készülünk, hogy mindent bele fogunk adni.
A keretből Marczika Barnabás továbbra sem bevethető. A NEKA ellen szemsérülést szenvedett kapus visszatérésére még várni kell.
A találkozóra a mérkőzést megelőzően is válthatnak jegyet a drukkerek. A felnőttek 3000, a diák/nyugdíjas szurkolók 2000 forintért tekinthetik meg a találkozót.

A férfi NB I. 23. fordulójának mérkőzése:
QHB-EGER (12.)–OTP BANK-PICK SZEGED (2.)
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok
Április 27., szombat, 18.00.
Vezetik: Sándor György, Szabó Balázs

A további menetrend
Április 27., szombat
17.00: CYEB-Budakalász–Dabas KC
18.00: Balatonfüredi KSE–Csurgói KK
18.00: HE-DO B. Braun Gyöngyös–HSA NEKA
18.00: Carbonex-Komló–PLER-Budapest
18.00: Fejér B.Á.L.-Veszprém–MOL Tatabánya KC
FTC-Green Collect–Telekom Veszprém 31–40

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton