Mindenki bizonyíthat Szegeden

Három nappal a dán Aalborg vendégeként elveszített Bajnokok Ligája-mérkőzést követően, szombaton az SBS-Eger együttesével már bajnoki pontokért csatázik a Pick Szeged. A mieink a Tisza-partjára is konkrét tervekkel érkeznek.

Két héttel a Telekom Veszprém elleni hazai fellépést követően, szombaton újabb sztárcsapattal találkozik az SBS-Eger. A bajnoki címvédő Pick Szeged a bakonyiaknál is nehezebb ellenfélnek ígérkezik, de igyekszünk felnőni a feladathoz.
– Mindenkinek szeretnék majd közel azonos játékidőt biztosítani – jelentette ki a csapatunk vezetőedzője, Tóth Edmond. – Igyekszünk beosztani az erőnket, a lehetőség pedig mindenki előtt ott áll, hogy megmutassa mire képes a világsztárok ellen. Bízom benne, hogy olyan teljesítményt nyújt a csapat, amely megerősíti az önbizalmunkat a folytatásra.
Az NB I-ben 11 forduló után listavezető a Pick Szeged, amely a veszprémi döntetlen leszámítva eddig valamennyi mérkőzését megnyerte. A spanyol Juan Carlos Pastor edző együttese nem titkoltan címvédésre készül, amire minden esélye megvan.
A Bajnokok Ligájában szerdán a dán Aalborg vendégeként 34–30-as eredmény született, így kilenc fordulót követően öt győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel az A-csoport harmadik helyén áll a Tisza-parti gárda.
A szegediek két akcióval is készülnek az SBS-Eger elleni mérkőzésen: egyrészt zárul a „Kék-fehér csokigyűjtés”, másrészt 2019 után ismét lesz plüssdobás. A pályára repülő kabalákat végül rászorulóknak juttatják el Bodó Richárdék.

A férfi NB I. 11. fordulója:
Pick Szeged (1.)–SBS-Eger (12.)
Szeged, Városi Sportcsarnok.
December 4., szombat, 18.00.
Vezetik: Réti Tamás Csaba, Szedmák Márton

A szegediek kerete, mezszámmal
Kapusok: 16 Mikler Roland, 32 Mirko Alilovic (horvát)
Jobbszélsők: 93 Szilágyi Benjámin, 17 Bogdan Radivojevics (szerb), 24 Mario Sostaric (szlovén)
Jobbátlövők: 7 Luka Stepancic (horvát), 5 Kent Robin Tönnesen (norvég), 41 Imanol Garciandía (spanyol)
Irányítók: 10 Miguel Martins (portugál), 44 Dean Bombac (szlovén), 4 Rea Barnabás
Beállók: 22 Matej Gaber (szlovén), 27 Bánhidi Bence, 45 ifj. Rosta Miklós
Balátlövők: 9 Bodó Richárd, 15 Nik Henigman (szlovén), 51 Borut Mackovsek (szlovén), 64 Hegedűs Patrik
Balszélsők: 25 Sebastian Frimmel (osztrák), 71 Alexander Blonz (norvég)
Edző: Juan Carlos Pastor (spanyol)

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton