Nem lankadhat a figyelem

A dabasi győzelemmel az első lépést megtettük a felzárkózás felé, de ahhoz, hogy céljainkat elérjük nem lassíthatunk. Szombaton 18 órától a NEKA csapatát fogadjuk a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

Hosszú és nehéz út vár az SBS-Eger együttesére. A kiesés elkerüléséért küzdő gárda az elmúlt fordulóban Dabason szerezte meg idénybeli első pontjait, így ismét belátható távolságba kerültek a bennmaradást érő pozíciók. Ahhoz azonban, hogy a csapat a vonal fölé kerüljön, további győzelmekre lesz szükség. Minden egyes mérkőzésen a legjobb tudásunkat kell nyújtani, mert a versenyfutás most kezd élesedni.
– Elég sok a háborús sérülés, ezért igyekeztünk úgy alakítani a hetet hogy legyen idő a regenerálódásra, fizikálisan és mentálisan is frissen vágjunk bele a szombati ütközetbe – fogalmazott csapatunk vezetőedzője, Tóth Edmond. – Nagyon kellemetlen ellenféllel találkozunk, nem a véletlen műve, hogy 14 forduló után 12 ponttal rendelkeznek. Hideg fejjel kell pályára lépni, miközben nem veszíthetünk a harcikedvünkből. A dabasi győzelem jó irányba vihet bennünket, de nem lankadhat a figyelem.
A NEKA két hazai mérkőzéssel indította a bajnokság tavaszi idényét: előbb a Gyöngyöstől (29–35), majd a Szegedtől szenvedtek vereséget (26–31) Sótonyi László edző tanítványai. Az év első igazán éles mérkőzése Egerben vár az akadémistákra.
Az egri klubvezetés döntése értelmében a NEKA elleni találkozó a szurkolók számára ingyenesen megtekinthető!

A férfi NB I. 15. fordulójának mérkőzése:
SBS-EGER (13.)–NEKA (9.)
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok
Február 19., szombat, 18.00.
Vezetik: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás
A mérkőzés védettségi igazolvánnyal látogatható.

 

A NEKA kerete, mezszámokkal
Kapusok: 74 Aleksza Tamás, 30 Palasics Kristóf, 33 Takács Ákos
Jobbszélsők: 10 Krakovszki Zsolt, 35 Kiss Axel, 86 Szabó Ádám
Jobbátlövők: 40 Dely Márton, 20 Kathi Sándor, 2 Temesvári Gábor
Irányítók: 97 Kovács Gergő, 4 Mikita Bence, 23 Stranigg János
Beállók: 47 Buri Attila, 11 Papp Tamás, 21 Simotics Mátyás
Balátlövők: 81 Bendicsek Ákos, 96 Bodócs Marcell, 51 Fekete Dániel, 26 Tárnoki Márkó
Balszélsők: 7 Bajus Bruno, 18 Krakovszki Bence, 13 Sisa Erhard
Edző: Sótonyi László

Sike Károly
Fotó: Bók Tamás