Ózdon kezdjük a kupahetet

Rolandas Bernatonist, Jane Cvetkovszkit és Papp Gabrielt nélkülözve vágunk neki az idei Ligakupa-sorozatnak. A keddi nyitányon Borsodba látogat az SBS-Eger.

A férfi Ligakupa F-csoportja 5. fordulójából előre hozott mérkőzés:
ÓAM-ÓZDI KC–SBS-EGER
Ózd, október 22., kedd, 18.00.
Vezetik: Földesi Csaba, Halász András
A válogatott hét miatt elrendelt bajnoki szünet idején sem tétlenkedik a megyeszékhelyi gárda. Három nap alatt két Ligakupa-mérkőzés vár a mieinkre, kedden Ózdon, pénteken 18 órától a Kemény Ferenc Sportcsarnokban csapunk össze a borsodi gárdával.

Az edzőként Szakál György vezette ÓAM-Ózdi KC az NB I/B Keleti csoportjában hat mérkőzést követően öt ponttal a tabella kilencedik helyén áll. Ex egriként az együttest erősíti a rutinos beálló, Kocsis Csaba, valamint Nyeste Balázs és Péter Attila is. A bajnoki mérkőzéseken kettős igazolással Szepesi Noel is a borsodiak rendelkezésére áll, ám ezúttal nálunk szerepel.
Az ózdiakkal szemben 2004 óta tíz tétmérkőzést játszottunk, s valamennyit meg is nyertük. Az összesített gólarány: 290–236.

A Ligakupa-sorozatra idén huszonhat csapat nevezett, amelyek nyolc csoportba kaptak besorolást. A csoportmérkőzéseket a csapatok tetszőleges sorrendben játszhatják le február 2-ig. A negyeddöntőbe a nyolc csoportgyőztes kerül. Az elmúlt kiíráshoz hasonlóan a 2019/2020-as küzdelmekre is csak magyar állampolgárságú játékosok nevezhetők. Egri részről így Rolandas Bernatonis, Jane Cvetkovszki és Papp Gabriel nem szerepelhet.

A csoportbeosztás
A-csoport: Agrofeed SZESE Győr, Tatai AC, Telekom Veszprém U23, Veszprémi KKFT Felsőörs
B-csoport: NEKA, Pécsi VSE, Sport36-Komló
C-csoport: Budai Farkasok, Szigetszentmiklósi KSK, Váci KSE
D-csoport: Dabasi KC VSE, Kecskeméti TE, Mizse KC, Vecsési SE
E-csoport: HE-DO B.Braun Gyöngyös, OK-TAT 60-Hatvani KSzSE, PLER-Budapest
F-csoport: Balassagyarmati KSE, SBS-Eger, ÓAM-Ózdi KC
G-csoport: Balmazújvárosi KK, Mezőkövesdi KC, Nyíregyházi SN KFT
H-csoport: Békés-Drén KC, Ceglédi KKSE, Contitech FKSE Algyő

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton