Főtámogatónk: szerencsejatek

Radojevics kezében végig ott volt a kard

Radojevics kezében végig ott volt a kard

„Akinek reszket az ina a közelgő zivatartól, most hagyja el a várat, mert nekem férfiak kellenek a falakra.” Dobó kapitány szavai ezek, aki ismét pennát ragadt, hogy megossza önökkel a Budakalász elleni mérkőzés tapasztalatait és előre mutató intelmeit. Rögtön meg is jegyezném, tette ezt a tőle megszokott stílusban.
Szombaton 18 órától a Ceglédi KKSE együttesét fogadja az Eger SBS Eszterházy a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

Nehéz bármit is mondani, amikor idehaza húzzák el a nótánkat, ráadásul egy újonc csapat. Igaz, a mérkőzést elnézve inkább a mieinken látszódott némi megilletődöttség, amit nem is értek. Eger egykor rettegett végvár volt, sok csatában forgott deli vitézek alkották a védősereget, erre most remegő kezeket és kocsonyás lábakat láttam a hazaiaknál. Azt mondják, görcsösök lettek a fiúk! Remélem, csak tévedésből írtak ilyet, hiszen ez számomra elfogadhatatlan. Legyen görcsös az ellenfél, ha Egerbe érkezik, remegjen az ő lábuk, ha a csarnokhoz érnek.
Uraim! A körcsarnok olyan nekünk, mint az egri vár. Kultikus hely! A megszentelt falakon valaha hősök vére folyt, elvárjuk, hogy teljes erőbedobással harcoljon mindenki. Ahogy mondottam volt: akinek reszket az ina a közelgő zivatartól, most hagyja el a várat, mert nekem férfiak kellenek a falakra! Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl! Ha jön a Veszprém vagy a Szeged, tudja mindenki mi a vége, de a többiek érezzék azt, hogy katlanba érkeznek. A szentélybe, ahol a pokol vár minden idegenre, abba a városba, amely alól véres fejjel takarodott el a harmincszoros túlerőben lévő ellenség. 1552-ben nem voltunk görcsösek. Még csak az kellett volna! Elárulom, hogy fogadtuk az ellenfelet, amely 26 várat foglalt el addig, míg diadalittas harcosai gőgösen emelték magasba a lófarkas zászlókat. Vezéreik gúnyosan beszéltek a várról, rozzant akolnak titulálva azt. Az egri vitézek megmutatták, hogy milyen harapós birkák vannak ebben az akolban! Ők aztán nem várták hazai pályán remegő lábakkal, görcsösen az ellenfelet! Eléjük lovagoltak, jó estét köszönteni a töröknek, és Maklárnál rajta ütöttek az alvó ellenségen, óriási riadalmat okozva soraikban. Mi itt Egerben így szeretjük a vendéglátást: ha békében érkeznek, jó borokkal, ha ártó szándékkal, fegyverrel a kézben. Nem tisztem a szakmai elemzés, vannak erre szakértők. Amit én látok, az nagyon egyszerű: aki felveszi ennek a városnak a mezét, annak kutya kötelessége úgy harcolni, mint a nagy elődöknek. Ne szórakozzon velünk egy Komló három emberrel, sem egy újonc Budakalász, sem senki. Koppintsunk az orrukra úgy, hogy megemlegessék, és vágjunk oda a Ceglédnek. Természetesen nem győzhetünk mindig, de a régi időkben a harcosok álma az volt, hogy karddal a kézben haljanak meg. Bátor szívvel, keményen, célra törően kell játszani végig, nem csak az utolsó tíz percben, és ha így veszítünk, vagy az ellenfél jobb volt, azt megérti a szurkoló. Amit nem ért meg, hogy miért ajándékozunk mi pontokat olyan csapatoknak, akik semmivel sem jobbak, mint mi. Karácsony már elmúlt!
Igor Radojevics kezében végig ott volt a kard, legyen az ő hozzáállása a mérvadó. Ha csak három-négy ember követi a csapatból a példáját, akkor győzni fogunk! Ígérem, ha ezt látjuk, mi szurkolók is fegyvert rántunk, mert jobb szeretünk mi is úgy harcolni!
Csak az Eger, csak az Eger, hejj, hejj!

Írta: Dobó kapitány
Fotó: Lénárt Márton
2017. február 21.