Rédei és Bernatonis nem tart a csapattal Veszprémbe

Két nappal a horvát PPD Zagreb elleni idegenbeli győztes Bajnoki Ligája-mérkőzést követően az NB I. 17. fordulójában az SBS-Eger együttesét fogadja a bajnoki címvédő Telekom Veszprém.

Csütörtökön tizenharmadik mérkőzésén kilencedik győzelmét aratta (35–28) a Telekom Veszprém a Bajnokok Ligája B-csoportjában, ezzel a Barcelona mögött továbbra is a második helyen áll a nyolcas mezőnyben. A zágrábi találkozón Andreas Nilsson és Kentin Mahé számított a bakonyiak legeredményesebb játékosának, mindketten hat alkalommal vették be a vendéglátók kapuját.
A bajnokságban tizenöt mérkőzést követően még veretlen az éllovas bakonyi gárda. A százszázalékos mérlegét Csurgón veszítette el az együttes, amely február elején meglepetésre 33–33-as döntetlen született a somogyiaknál, legutóbb azonban már magabiztos, 36–23-as győzelmet arattak Orosházán Petar Nenadicsék.
A mieink a rendkívül sűrű bajnoki menetrend közepette a tisztes helytállás reményében utazhatnak a világsztárokkal teletűzdelt bakonyiakhoz. Tóth Edmond vezetőedző Rolandas Bernatonisnak és Rédei Istvánnak pihenőt engedélyezett, így a két legrutinosabb játékosunk nem is utazik a csapattal Veszprémbe.

A férfi NB I. 17. fordulójának mérkőzése:
TELEKOM VESZPRÉM (1.)–SBS-EGER (7.)
Veszprém, Veszprém Aréna, zárt kapuk mögött.
Február 27., szombat, 18.00.
Vezetik: Paska Dániel, Vastag Sámuel.
A mérkőzést a Veszprém Handball TV YouTube-csatornán élőben követhetik figyelemmel.

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton