Rédei nélkül, de lankadatlan harcikedvvel

Rédei István kiválásával meghatározó játékosát veszítette el az SBS-Eger, amely szombaton a Csurgó ellen igyekszik gyarapítani bajnoki pontjai számát. Tóth Edmond vezetőedző szerint ezúttal az eredményes támadójáték lehet a siker legfőbb záloga.

A férfi NB I. 8. fordulójának mérkőzése:
SBS-EGER (8.)–CSURGÓI KK (5.)
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, november 2., szombat, 18.00.
Vezetik: Medve Róbert, Südi Péter.
– A múlt heti Ligakupa-mérkőzések ellenére frissen vágunk neki az összecsapásnak, mindenki megfelelő fizikai állapotban van – fogalmazott csapatunk vezetőedzője, Tóth Edmond. – Szükség is lesz az erőre, hiszen a somogyi alakulat kiváló játékosállománnyal rendelkezik. A keret fele nemzetközi szinten is előkelő helyen jegyzett légiós. Az pedig egyértelműen látszik, hogy az edzőváltás óta sokkal motiváltabbak, a védekezésük még masszívabb lett. Ezúttal az lehet a kulcs, hogy a védelmüket hogyan tudjuk feltörni. Nagyon nehéz feladat előtt állunk, de a szurkolóink támogatása mellett az utolsó leheletünkig küzdünk majd. Egyértelműen a Csurgó az esélyes, de nem adjuk könnyen a bőrünket.
A Dabas ellen sérülést szenvedett Rédei István szerdán műtéten esett át, a jobb térdéből eltávolítottak egy levált porcdarabot, amely az izületeket sértette. A rutinos jobbátlövő várhatóan januárban térhet vissza a pályára.

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton