Szabó, Dobó: extra teljesítmény!

Öt nyeretlen mérkőzés után ünnepelhetett ismét győzelmet az Eger SBS Eszterházy. A férfi NB I 14. fordulójában az Orosháza esett az újonc áldozatául.

 

– Együtt sírunk, együtt nevetünk, de mi azért egy vidám társaság vagyunk – fogalmazott a mérkőzést követően, huncut mosollyal az arcán Rosta István, az egriek edzője. – Az előzetes várakozásoknak megfelelően, rendkívül kiélezett mérkőzésen vagyunk túl. Tudtunk, hogy az a csapat kerülhet fölénybe, amelyik valami extrát hoz, s kevesebbet hibázik, mint az ellenfele. Mi az 50. perc tájékán tudtunk kicsit megújulni. Nyilvánvaló, hogy ez nem egy ötgólos siker, hanem számomra egygólos győzelem. A végén jókor voltunk jó helyen, így alakulhatott ki a nagyobb különbség.

Az orosháziak trénere, Vladan Jordovics, amellett hogy gratulált az egriek győzelméhez, csapata védekezését illette komoly kritikával.

– A második félidőben nem tudtunk mit kezdeni az Eger átlövőivel – vélekedett a szerb tréner. – Dobó Zsolt és Szabó Péter egészen kiváló teljesítményt nyújtott. Támadásban ugyan jól teljesítettünk, a védekezést ezúttal nem sikerült megfelelően megszervezni.

A jegyzőkönyv

Eger SBS Eszterházy–Orosházi FKSE-Linamar 31:26 (13:14)

Eger, körcsarnok, 600 néző. V.: Dobrovits, Tájok.

Eger: Radulescu – Vancsics 1, Kocsis Cs. 2, BAJORHEGYI, DOBÓ ZS. 9, Kiss G., SZABÓ P. 9 (1). Cs.: Kovács J. (kapus), PADLA 4 (2), Takács, Szűcs 2, Iváncsik Á. 1, Lezák 3, Szilágyi D., Zelei. Edző: Rosta István.

Orosháza: Herjeczki – Komporály 2, Suhonjic 5, Buday 5 (3), Mazics 2, CEMAS 7, Tárkányi 2. Cs.: Miklós (kapus), Berta G., Varsandán Á. 1, Stranigg 1, Szeitl, Németh G. 1, Knezevics. Edző: Vladan Jordovics.

Az eredmény alakulása. 6. perc: 2:1, 12. p: 6:4, 18. p.: 8:8, 24. p.: 12:11, 36. p.: 17:16, 42. p.: 21:19, 48. p.: 23:21, 54. p.: 27:23.

Kiállítások: 8, ill. 8 perc.

Hétméteresek: 4/3, ill. 4/3.

A 14. forduló további eredményei: Gyöngyös–Csurgó 27:32, Komló–Cegléd 24:21, PLER–Tatabánya 22:29, Mezőkövesd–Balatonfüred 19:30, Vác–Balmazújváros 34:30. Szabadnapos: Szeged.

Következik: Balatonfüredi KSE–Eger SBS Eszterházy, november 20., péntek, 18.00.

Sike Károly

Fotó: Lénárt Márton

2015. november 15.